Patent rendszert alakítottak ki, amivel elkerülték a közbeszerzéseket amikor csak lehetett, és mindig ugyanaz a néhány vállalkozás nyert. Annyira nem féltek a lebukástól, hogy egyszer mind a három pályázó ugyanazt az ajánlatot adta be.
Parkolásról, pénzmozgásról, korrupcióról nem is lehetett köztük szó, állítja Zugló volt szocialista polgármestere.
Elindult a parkolási és a BKV informatikával kapcsolatos korrupciós ügy tárgyalása. Az ügyész bedobta egy újabb szocialista politikus nevét, de az ügy továbbra is sok sebből vérzik. A főszereplők hiányozhatnak a vádlottak padjáról.
Miért, eddig ő volt?
Tíz év után szabadult meg Zugló a szocialista Tóth Csaba befolyásától. Rózsa András, az új momentumos polgármester szerint a kerület volt már jobb állapotban is, ezért dolgozniuk kell megkopott renoméjának kifényesítésén.
Az ügyészség csak a szocialista politikusokat nevezte meg a parkolási és a BKV-s korrupciós ügyben, pedig van fideszes is az érintettek között. Egy bűnszervezet oldalakon átívelő összefogás segítségével szerzett meg milliárdos önkormányzati üzleteket.
Végrehajtandó szabadságvesztésre, több milliós pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra számíthatnak.
Rózsa András elbúcsúzik az ATV-től és Fiala Jánostól is.
A momentumos Rózsa Andrást Zugló polgármesterévé választották, ez volt a párt egyik egyetlen sikere a választásokon. A 444-nek azt mondta, az Orbán-rendszer lebontása érdekében tövig kell nyomni a gázt. Megkérdeztük tőle azt is, hogy nem lép-e át a Tiszába.
Miután Horváth Csaba nem vállalta a részvételt, úgy döntöttek, nem érdemes az előválasztást csonka módon megtartani.
A Tigris Kft továbbra is ott dorombol a kerületi bizniszek körül. Látszatra sima ingatlancsere, de vajon ki jár jól vele igazán?
Az ellenzéki előválasztáson a szocialista Tóth Csabához húzó XIV. kerületi csatorna jelentősebb beszállítói között szinte csak MSZP-s politikusok vagy hozzájuk köthető cégek találhatók. Mindannyian a közösségi médiához adtak tanácsokat. Köztük van Simon Gábor feleségének kft-je is.
Azt írja, korábban azt tervezte, hogy ebben a ciklusban a kormánypropagandát tiltó törvényjavaslaton kívül mást nem ad be, de ennek a területnek a gyakorlati és ezzel együtt a szimbolikus jelentősége is akkora, hogy meg kell tennie.
A hatóságok korábban lesöpörték a sötét parkolási ügyeket, aztán akaratlanul is beleszaladtak parkolási vállalkozókba. A gyanú szerint Zuglóban, Újbudán, Józsefvárosban is bűnszervezet vehetett részt a rossz hírű bizniszben.
„Zuglóért és az itt élő emberekért semmit nem tett az elmúlt öt hónapban” – írják a képviselőről, aki még az esküjét sem tehette le.