Pallagi Ferenc négy évtizednyi médiázgatás után – és miután a tulajdonos eladta alóla a Bors című napilapot, aminek főszerkesztője volt, illetve a Lapkom nevű kiadót, aminek meg vezérigazgatója – visszaköltözött Hegyaljára, ahol egykor a borász szakmát tanulta, és miközben saját szórakozására borokat is készít – felvásárolt szőlőből –, gondolkodott egy picit Tokajról.
Van miről.
Tokaj, a Tokaji gyakorlatilag az egyetlen létező magyar világmárka, évszázados tradíciókkal, valahogy mégsem sikerül kihozni belőle azt, amit mindenki beleképzel. A rendszerváltás óta százmilliárdok érkeztek a borvidékre, rengeteg állami pénz, külföldi befektetők, tudás, tündöklően tehetséges borászok tucatjai dolgoznak, de végeredmény még mindig nagyon messze van attól, mint ahová a magyar kollektív vágy/képzelet helyezi Tokajt.
Főleg az árbevétel rubrikába kerülő számok maradnak el rendre a várakozásoktól.
Vannak sikerek, persze, de az eredmény minimum felemás. Ahogy egy hegyaljai bortermelő fejtegette nekem egyszer: miközben a borvidék elitje fejben és lassan életszínvonalban is Burgundia felé jár, addig a helyiek többségének mindennapi valósága inkább Pakisztánhoz van közel.
Az állam rendszeresen jön, és segít, de ezzel inkább csak kárt csinál. A világpiac nekünk kedvezpőtlen irányban mozog. És Tokajban mintha még azok a legendák, mítoszok sem működnének, amilyeneket más országok csúcsborvidékein nagyon hatékonyan használnak marketingre.
Megint a turáni átok?
A boros könyvek túlnyomó többségével ellentétben Pallagié nem a borvidék dicsőségét zengő, borainak legendáját dagasztó dolgozat, hanem inkább arra tesz kísérletet, hogy ezeket a legendákat, mítoszokat szembe állítsa a valósággal. Vagy akár megvizsgálja, igazak-e egyáltalán? Tényleg, meddig kell érlelni az aszút? Tényleg ősi magyar fajta a furmint? Tényleg a királyok bora a Tokaji?
A könyv címe „Tokaji keserű – Borokról és a szabadságról” (nem véletlenül rímel Alkonyi László 2000-es alapművére: Tokaj – A szabadság bora), műfaja kritikai esszé.
Megoldás persze nincs, de még lehet.
Pallagi Ferenccel beszélgetek a fenti podcastban, 80 percen át.
Csallóközi kretének, borsodi ecetes fröccs, féregirtóval rákgyógyító ketyós fitneszguru. Bede Márton megeszik egy dél-olasz lovat. Az indokolatlan Fenyő Miki-szobor. Mikor indulhat az Éva Vermut focivébén? Navracsics lopott pénzt kunyerál, az ebihalsaga folytatódik.
Vásárhelyi Mária megírta szülei történetét. Egy történet a magyar zsidóság gyötrő dilemmáiról, vak hitről, romániai deportálásról, egy férfiközpontú családról, az ős Soros-kampányról, a rendszerváltás hozta megigazulásáról, majd a keserű csalódásról.
Filozófiaszakról a fine diningba. Makai Edina, a SALT sous-séfje a csúcskonyhák brutális hangulatáról, katonás fegyelméről, René Redzepi és a Noma jelentőségéről.
Csallóközi kretének, borsodi ecetes fröccs, féregirtóval rákgyógyító ketyós fitneszguru. Bede Márton megeszik egy dél-olasz lovat. Az indokolatlan Fenyő Miki-szobor. Mikor indulhat az Éva Vermut focivébén? Navracsics lopott pénzt kunyerál, az ebilhalsaga folytatódik.
Most a kedves nézők is csak hallgathatnak. A „Hülye vagy kretén?” visszatér. Ramen a Rákóczi téren. Megakvíz: alma vagy marihuána? Napilapmentes ország. Favela a Boráros téren, crackpipák és hajléktalanok a luxuslakások alatt. Amerika nagyobbat bukott Iránban, mint Rottenbiller. Egyél sünt!