Dobrev Klára kitart Ráczné Földi Judit mellett. A DK székesfehérvári jelöltjéről pénteken derült ki, hogy offshore cég képviselőjeként szerepel a cégnyilvántartásban, Ráczné Földi Judit viszont tagadja, hogy köze lenne a vállalkozáshoz.
Dobrev a 24.hu-nak adott interjúban azt mondta: „Beszéltem Földi Jucival, azt mondta, hogy ez nem igaz, csak próbálják besározni, ezért jogi lépéseket tesz.” Az újságíró kérdésére, hogy kitart-e amellett, hogy nincs köze az offshore-céghez, Dobrev megismétli: „Beszéltem vele, és azt mondta, hogy nincs.”
Arról pedig, hogy a jelöltekről gyanús dolgok derülnek ki - pl. gyártelep, karlendítés -, azt mondta: „Ezért is jó az előválasztás: most derüljön ki minden, mindenkiről minden jöjjön elő! Amit a riválisok most előhoznak a másik párt jelöltjéről, az a választási kampányban már senkit nem ér meglepetésként. Úgyhogy, azt hiszem, én inkább örülök ennek, a választók így ezeknek az információknak a birtokában dönthetnek.”
A DK miniszterelnök-jelöltjével Miklósi Gábor kollégánk is készített nagyinterjút a napokban.
Ráczné Földi Judit az előválasztási indulás feltételeként aláírt egy feddhetetlenségi nyilatkozatot, amiben kijelentette, hogy nincs a tulajdonában offshore cég. Állítása szerint nem tudja, hogyan került a neve a cégnyilvántartásba.
Én vagyok a leghatározottabb, nekem van a legkidolgozottabb koncepcióm – mondja Dobrev Klára, aki szerint nem kell fintorogni a DK a szövetségeseit olykor hátba támadó kampánystratégiáján, mert ilyen a politika.