Függője vagy az ÖT-nek? Lentulai Krisztián Facebook-oldala a guilty pleasure-öd? Te is Nógrádi Györgyre futsz a Moszkva folyó partján, mint Szijjártó Péter? Oszd meg velünk!
A térfoglalós országjárásra induló Orbán azt mondta, hogy őt eddig is lehetett kérdezni. Megnéztük, ki kapott erre lehetőséget. Számos olyat találtunk, aki elfelejtette elárulni, hogy valójában fldeszes politikus.
Heindl Péter pécsi jogász és „plakátjavító aktivista” hetek óta állami kampányplakátokat alakít át, mert szerinte demokráciában az állam nem költhet közpénzt politikai üzenetekre. A hatóságok azonban másként látják. A DW riportja.
A 2026-os választások előtti hetekben olyan hangulat van Magyarországon, amihez hasonlót még nem tapasztaltunk az Orbán-rendszerben. Ehhez szükség volt annak az ellenzéki hozzáállásnak a meghaladására, amit a reménytelen skandálások emlékére nevezhetünk „nem hagyjuk!” politikának. A tét most egészen más.
Ma már nehéz elhinni, hogy egy elnök folyton arról beszélt, hogy a hatalom gyanús. Megfertőzte-e a hatalom Václav Havelt? És jó volt-e a világnak egy outsider, civil elnök?
„Megtámadni egy másik országot az nem probléma, hanem bűn! Az ellenségképek gyártása bűn, egymás lejáratása kommentekben, hamis tartalmak gyártásában szintén bűn.”
Milyen volt 2025? Percről percre tudósítunk.
Rezsistopról, az emiatt felállított munkacsoportról és a béketanácsról is szó esett a kormányinfón. A 444 nem kérdezhetett.
Tavaly ilyenkor repülőrajtot vártunk, most már csak azt, hogy a választásokig valahogy eldöcögünk. De a magyar gazdaság évek óta a pangás jeleit mutatja. Miért van ez? És mire számíthatunk az eddigiek alapján? Halpern László közgazdásszal beszélgettünk.
Szalay-Bobroviczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a háborús helyzet miatt most nem a „mondásnak" van ideje, miközben az egész párt és a mozgósításért felelős Kubatov is azt mondja, sokakat a „megváltozott megszólalási lehetőségekhez" való alkalmazkodás hiányában cseréltek le.
A foglyul ejtett igazságszolgáltatás című kétórás dokumentumfilmjének nézettsége három nap alatt meghaladta a 3,6 milliót.
„Mi lenne ha levédetnénk a »jó« szót?” Ismerős? Pedig nem Rogán minisztériumától idéztem, hanem a világsiker musicalfilmből, aminek egészen szórakoztató módon a színházi változatát Magyarországon a kormány propagandaelőadásait rendező Szente Vajk viszi színpadra.
Gianni Infantino, a FIFA első embere volt az egyetlen sportvezető a hétfői csúcstalálkozón, személyesen Trump hívta meg őt. Infantino a közelgő vébé miatt is látványosan dörgölőzik az amerikai elnökhöz.
Kocsis fenyegetőzik, az ügyészség fellép, Juhásznál rendőrök kopogtatnak. Ki irányítja a hatóságokat? Meddig ér Orbán keze? És hol tart a Szőlő utca ügye? A stúdióban Rényi Pál Dániel és Uj Péter.
Ráadásul fergeteges. Az istenit!