Lemondott Salvini médiaguruja, mert drogügybe keveredett

külföld

Lemondott posztjáról Luca Morisi, Matteo Salvini szélsőjoobboldali politikus kommunikációs igazgatója és médiaguruja, miután kiderült, hogy a rendőrség drogok szállítása miatt nyomoz utána. Morisinak kulcsszerepe volt Salvini népszerűségének növelésében és annak az imázsnak a kialakításában, hogy Salvini a nép fia.

Matteo Salvini és Luca Morisi
Fotó: Matteo Salvini / Facebook

Angela Barbaglio veronai kerületi ügyész hétfőn az Ansa olasz hírügynökségnek elmondta, hogy Morisi „bekerült a kábítószerek feltételezett szállítása miatt vizsgált személyek nyilvántartásába”. Olasz sajtóhírek szerint a nyomozás azután kezdődött, hogy három fiatal, akiket augusztusban állítottak meg a rendőrök és kábítószert találtak az autójukban, azt állította, hogy Morisi látta el őket a droggal.

Morisi tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, de azt nyilatkozta, hogy „az engem érintő személyes ügy súlyos bukást jelent számomra emberként”.Elmondta, hogy szeptember 1-jével felmondott a Liga pártban betöltött tisztségeiből, és gyengeségéért és hibáiért elnézést kért Salvinitől, a párttól, az apjától és a kollégáitól. „Ez egy nagyon fájdalmas pillanat az életemben, felfedte megoldatlan egzisztenciális törékenységem, amelyre minél több időt kell szánnom a közeljövőben” - nyilatkozta Morisi.

Salvini Facebook-bejegyzésben állt ki Morisi mellett, melyben azt írta, számíthat rá: „Amikor egy barát olyan hibát követ el, amire nem számítasz - és Luca többet ártott magának, mint másoknak -, először haragszol, nagyon. De aztán kezet nyújtasz neki, hogy segíts neki talpra állni. A barátság és hűség mindennél többet jelent nekem az életben.” (Reuters)