Jó reggelt! Esős, borús idő lesz ma.
Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.
Túl sok a szavazat és túl kevés a számláló, ezért a tervekkel ellentétben nem az ellenzéki előválasztás első fordulójának végeredményeivel kezdem: 50 választókörzet szavazatainak feldolgozása után 34- százalékkal vezeti a miniszterelnök-jelöltek versenyét Dobrev Klára, utána a szavazatok 29 százalékát kapta Karácsony Gergely, és a meglepetés befutó a harmadik helyre a hódmezővásárhelyi polgármester Márki-Zay Péter. Dobrev a szavazatszámlálás elejétől kezdve végig vezetett, előnye ugyanakkor csökkenni kezdett, ahogy jöttek az első budapesti eredmények: Karácsony egyelőre viszi a fővárost.
- ezek Magyari Péter kollégám első megállapításai az érkező eredményeket látva, a teljes elemzés itt olvasható.
A szavazatszámlálók hajnali fél 3-ra elkészültek az erejükkel, bejelentették, hogy reggel 9 órakor folytatják a számlálást. De mostanra azért már bőven vannak végeredmények a képviselőjelöltek versenyében. Gyors namedropping a legérdekesebbekből:
További eredményekért és a legfrissebb előválasztási hírekért továbbra is percről percre tudósításunkhoz irányítok mindenkit.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Újabb dokumentumfilm készült Britney Spears tönkretételéről, ami úgy tudta bemutatni az énekesnő körüli szörnyűségeket, hogy végre nem tapicskolt az idegösszeroppanása után készült kopaszra borotválós fotókban.
Szerinte a jobbikos és a momentumos szavazók őt támogatnák. Már többször egyeztetett a főpolgármesterrel a visszalépésről.
Vidéken tarol Dobrev, de az eddig megszámolt 6 budapesti kerületet Karácsony nyerte.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete megjósolta, hogy milyen hatással lesz a globális felmelegedés Közép- és Nyugat-Európára.
Szél a Momentum jelöltje volt az előválasztáson. Jövőre a külügyi államtitkár Menczer Tamás ellen indulhat a parlamentbe jutásért.
Az Előválasztás Facebook-oldalán azt írják, a vidéki választókörzetekben is hamarosan végeznek.
Két banda csapott össze a börtönben, ezután borult lángba az épület.
Egyre rosszabb a közbiztonság a betörések és a bandaháborúk miatt, a festői Marbellán mégis sok milliárdos érzi magát otthon. Nemrég egy külföldi kormányfő rokonainak vagyonát zárolták itt.
A rendelkezést múlt pénteken látta el kézjegyével Orbán Viktor.
11,266 milliárd forintot költöttek rá.
A gigantikus szociálpolitikai csomag és az infrastruktúra-fejlesztési csomag sorsa is eldőlhet a héten. Belső viták, közelgő időközi választás és sok dráma lesz a héten Washingtonban.
Királyharkályt igazolhatóan utoljára 1944-ben láttak.
A Mérgezett Föld rámutat arra, mennyire elfelejtettük, hogy a föld is egy véges erőforrás, amivel egyáltalán nem gazdálkodunk fenntarthatóan.
Az sem derült ki az állami hírügynökség híreiből, hányan szavaztak.
A jó erkölcsbe ütközik, ahogy az állami milliárdokat költötték - jelentette ki Gulyás Gergely, akinek minisztériuma az Antall Péter vezette intézet fő támogatója volt.
A Red Bullt 4600-ért adja.
Kádár Andrea helyettes államtitkárt már ki is nevezte a miniszterelnök.
A DK miniszterelnök-jelöltje remekül mozgósított. A két mérsékeltebb jelölt jutott mellette tovább. A Jobbik és a Momentum ifjú elnökei rosszabbul szerepeltek, mint ahogy a pártjaik állnak a felmérések szerint.
13 évig felügyelte lányát, a szerdai döntés értelmében többé nem ő a gondnoka az énekesnőnek.
Az előválasztási bizottság is elismerte, hogy lassan halad a szavazólapok hitelesítése. Vannak körzetek, ahol alig néhány számláló jut több ezer voksra.
Az Európai Parlament tudományos szolgálatának 2016-os jelentése szerint bizonyos mezőgazdasági vegyszerek mérhető IQ-csökkenést okoznak gyerekeknél, és a figyelemhiányos hiperaktivitás megjelenésével is kapcsolatba hozhatók. A vegyszerezés hatásáról a Greenpeace szakértői beszélgetnek élőben.
Azt skandálták: „Szégyen!”
Ungár Péter már gratulált neki az eredményhez.
Thunberg harminc évnyi „bla, bla, bla”-val vádolta a vezető politikusokat.
A közszolgálati média végeredményt hirdetett.
Mivel az őszi melegebb időszak tovább tart, ezért novemberben is engedélyezik.
A miniszterelnök azt mondta, ők azért harcoltak, hogy az emberek végre szabadon elmondhassák a véleményüket.
Kóbor Györgyöt a Szerencsejáték Zrt. eddigi vezérigazgatója váltja.
Az ezúttal jobbikos színekben induló Demeter Márta csak 4. lett.
Az MSZP egykori miniszterelnök-jelöltjét ötven százalékkal nyomta le a DK-s Csonka Balázs Veszprémben.
A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint három mentőhelikopter és hat mentőautó érkezett a helyszínre.
A tervek nem mentek át a környezetvédelmi engedélyeztetésen.
Több száz házat és több hektárnyi földet tarolt le a láva. Nem tudni, meddig marad aktív a vulkán.
Kétszer annyi szavazatot kapott a Párbeszéd politikusa, mint az egykori műsorvezető.
Biden korábban azt nyilatkozta, nem emlékszik arra, hogy neki bárki is ilyet tanácsolt volna.
„Kit keresünk? Itt vagyok.”
A momentumos alpolgármester majdnem 70 százalékot szerzett a DK-s jelölttel szemben.
Észak-Korea több ballisztikus rakétát is kilőtt a közelmúltban, de Kim szerint eszük ágában sincs provokálni Dél-Koreát.