Hazatérte után egyből őrizetbe vették Georgiában (Grúzia) Mihail Szaakasvili volt államfőt, akit két büntetőügyben már elítéltek, és még kettőben vád alá helyeztek.
Szaakasvili, aki az elmúlt éveket Ukrajnában töltötte - ahol Odessza kormányzója is volt -, pénteken maga jelentette be hazatérését. Nem sokkal később Irakli Garibasvili miniszterelnök már az elfogásáról számolt be.
Szaakasvili az utolsó szovjet külügyminiszter, Eduard Sevarnadze hatalmát megdöntő 2003-as georgiai rózsás forradalom kulcsfigurája volt, 2004-2013 között volt Georgia elnöke. Kormányzása idején vívott Georgia vesztes háborút Oroszországgal 2008-ban. Elnöki megbízatásának lejártával hagyta el szülőhazáját, ahol négy ügyben is büntetőeljárás indult ellene.
Két ügyben már elítélték, 2018 januárjában három év börtönre ítélték, mert a bíróság szerint szerepe volt egy volt bankvezér, Szandro Girgvliani meggyilkolásában. Fél évre rá hat év börtönre ítélték Valeri Gelasvili képviselő megveretése miatt. (Via MTI)