Hétvégi olvasnivaló ellenzéki esélylatolgatástól Britney felszabadulásáig

reggel 4

Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.

Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.

ÉRTÉKELÉS/LATOLGATÁS

A hét, de inkább a hónap legfontosabb eseménye az első magyarországi országos ellenzéki előválasztás volt, a legtöbb cikkünk is ebben a témában íródott az elmúlt napokban. Szerda estére már látszott, hogy Dobrev Klára nyeri majd a miniszterelnök-jelölti verseny első fordulóját. Győzelmét és a jelölt második fordulós kilátásait Magyari Péter kollégám értékelte még melegében: Dobrev Klára nagyot ment, a kampányában remekül mozgósított, de a többiek most összefoghatnak ellene.

Fotó: Szász Zsófi/444

Született elemzésünk a pártok szerepléséről és kialakult erősorrendjéről is az egyéni képviselő-jelöltek versenyében. A DK nyerte a legtöbb egyéni körzetet, de az ellenzéki szempontból könnyen befuthatók között a Jobbik hasonlóan áll. Az MSZP-nek több győzelme lett mint a Momentumnak, de az utóbbi jó helyeken nyert. A Párbeszéd méretéhez képest elképesztően jó pozíciókat szerzett - írta szintén Magyari. Kicsit más perspektívába helyezi a DK győzelmét a még vasárnap megjelent Dobrev-interjúnkat jegyző Miklósi Gábor elemzése. Az első fordulót sokan értékelték Dobrevék elsöprő sikereként, de ha jobban megvizsgáljuk az adatokat, ennél árnyaltabb képet kapunk. A DK a legjobban szervezett ellenzéki párt, könnyebben mozgósított, mint a többiek, de 2019-hez képest sem teljesített kiemelkedően.


Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Dobrev Klára nagyot ment, de a többiek most összefoghatnak ellene

A DK miniszterelnök-jelöltje remekül mozgósított. A két mérsékeltebb jelölt jutott mellette tovább. A Jobbik és a Momentum ifjú elnökei rosszabbul szerepeltek, mint ahogy a pártjaik állnak a felmérések szerint.

Magyari Péter
POLITIKA

Íme, ez a pártok erősorrendje az egyéni győzelmek alapján

A DK nyerte a legtöbb egyéni körzetet, de az ellenzéki szempontból könnyen befuthatók között a Jobbik hasonlóan áll. Az MSZP-nek több győzelme lett, mint a Momentumnak, de az utóbbi jó helyeken nyert. A Párbeszéd méretéhez képest elképesztően jó pozíciókat szerzett.

Magyari Péter
POLITIKA

Ez nem ragadozás

Én vagyok a leghatározottabb, nekem van a legkidolgozottabb koncepcióm – mondja Dobrev Klára, aki szerint nem kell fintorogni a DK a szövetségeseit olykor hátba támadó kampánystratégiáján, mert ilyen a politika.

Miklósi Gábor
POLITIKA

Ha jobban megnézzük, nem tarolt a DK az előválasztáson

Az első fordulót sokan értékelték Dobrevék elsöprő sikereként. Ha jobban megvizsgáljuk az adatokat, ennél árnyaltabb képet kapunk. A DK a legjobban szervezett ellenzéki párt, könnyebben mozgósított, mint a többiek, de 2019-hez képest sem teljesített kiemelkedően.

Miklósi Gábor
POLITIKA
Videó

Így néz ki, amikor nem a kormány dönti el, miről legyen szó Magyarországon

633 ezer ember azt választotta, hogy beleszólna az ország ügyeibe. Az első előválasztás nagyobbat szólt, mint arra bárki számított volna, és a kiélezett döntő még csak most következik. Márki-Zay Péter volt a legnagyobb meglepetés.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Rajtuk múlhat a 2022-es választás

27 billegő körzet, ahol különösen kiélezett lesz a verseny 2022-ben. Kiket küld harcba az ellenzék Lázár János, Hende Csaba vagy Pócs János ellen?

Czinkóczi Sándor, Szurovecz Illés
POLITIKA

Óvásokra is számít az aHang kampányigazgatója

Hajdú Gergővel az első forduló tapasztalatairól beszéltünk és arról a hárompárti javaslatról is, amely eltörölné az újabb regisztrációt az online szavazóknál a második körben.

Kaufmann Balázs
POLITIKA