Ha valaki szerda reggel a körúti Combinókkal próbált meg bárhova is eljutni, annak nehéz dolga volt, mert a 4-6-os vonalán a villamosokat sorra vitték a remízbe, és végül az összeset át kellett vizsgálni, mert az összes jármű homokszóró hibát jelzett.
Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Telexnek elmondta, a problémát az okozta, hogy a csúszásgátló homokot a pályára hintő szórófejek tömődtek, valószínűleg azért, mert a tartályokba vizes homok került.
Az nem derült ki, hogy a homokba – amit a villamosok azért szórnak a sínre, hogy ne csússzanak az esőben – szállítás közben vagy már a tároláskor került bele a víz, de nagyon valószínű, hogy az egészről az eső tehet.
Mindenesetre a BKV igazgatója azt mondta, a villamosok közül délutánra az összes újra üzemkész lesz.