Jó reggelt! Na tessék, megjött a borongós, esős idő.
Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.
Az előválasztás második fordulójának kezdete előtt öt nappal még mindig nem tudni, hogy hány jelölt közül lehet majd választani. A Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közti visszalépési dráma vasárnap még sima ügynek tűnt, de mostanra már egyáltalán nem az. Márki-Zay félig-meddig bejelentette a visszalépést, de azóta ahogy telik az idő, egyre erősebbnek érzi magát Karácsonynál. Ahogy telik az idő, a visszalépési dráma egyre inkább amortizálja Karácsony esélyét. Míg kihívói dilemmáznak, addig Dobrev Klára járja az országot, és tovább építi a DK táborát, aminek a fő ereje, úgy tűnik, három és fél év alatt Budapestről vidékre tolódott.
Hivatalos: nem engedi az Országos Előválasztási Bizottság, hogy Karácsony és Márki-Zay, újraírva az előválasztás szabályait, közösen induljanak a második fordulóban. Kedden a sajtónak először Magyar György, az előválasztás civil kontrollját végző testület, a Civil Választási Bizottság vezetője jelezte, nem tartja demokratikusnak a szabályok játék közbeni átírását. Majd az előválasztási döntéshozatalban szintén részt vevő Pártelnökök Értekezlete közölte a döntést: elutasították a két jelölt igényét, hogy egy sorban szerepelhessenek a szavazólapon. Hozzátették, ha a visszalépési határidőig, azaz október 9. 12.00 óráig valamelyik miniszterelnök-jelölt visszalépne, akkor a nevét a sátrakban fekete alkoholos filccel fogják lehúzni a szavazólapról a szavazóbiztosok. Későbbi visszalépés esetén a jelölt neve rajta marad a szavazólapon, ahogyan ez az első forduló esetében is történt Zuglóban. Online szavazás a második fordulóban is lesz, ismét videós azonosítással, de újbóli regisztrációs kötelezettség nélkül.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Ahogy telik az idő, a visszalépési dráma egyre inkább amortizálja Karácsony esélyét. A DK a vidéki ellenzék pártja lett, Dobrev Klára a második fordulóban a kistelepülési előválasztók aktivitásában bízhat.
Biztos például, hogy online szavazás esetén a választók videós azonosítása ismét szükséges lesz, de újra regisztrálni nem kell.
A táplálkozástudomány alapdogmája szerint az elhízás az anyagcsere energia-egyensúlyának zavara. De mi van, ha ez tévedés?
Az évtizedek óta tartó mexikói drogháború egyik legmegrázóbb jelensége, hogy hány áldozata végzi jelöletlen sírokban, árkokban vagy a sivatagban, azonosítatlanul.
Magyar György szerint nincs olyan, hogy két jelölt közösen indul a második fordulóban.
A BKV 6,8 milliárd kötbér és kamatai megfizetésére perelte be az orosz céget, ami a metrókocsikat újította fel.
Mindketten súlyosan megsérültek.
Napokkal azután, hogy elítélték Wayne Couzenst, kiderült, hogy egy, az egységében dolgozó másik rendőrt is letartóztattak nemi erőszak vádjával. A londoni rendőrségnél mindeközben „felülvizsgálnák a szakmai normákat és a testület belső működését”.
Az eljárás gyakori eszköze volt a gyermekvédelmi rendszernek, és elsősorban a roma családokat sújtották vele. A Fővárosi Törvényszék most kimondta, hogy az Emmi és jogelődje megsértette e gyerekek egyenlő bánásmódhoz való jogát.
A meteorológusok, a civilek és az önkormányzatok tiltakozása sem volt elég ahhoz, hogy a közérdek a befektetői érdek fölé kerekedjen.
A német és osztrák partneregyetemek diplomaosztóján vehetik át az okleveleiket.
Azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követelik a kormánytól.
Az önkormányzat jogásza szerint klasszikus túlszámlázás történhetett.
A fideszes alapítványoknak is jutott a gazdaságvédelemre félretett óriáskeretből.
Juhász Edit 2018 óta töltötte be a pozíciót.
Az ellenzéki vezetésű város alpolgármestere szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség nem vette figyelembe a kérelmeiket.
Csütörtökön szavaz róla az ózdi önkormányzat.
Azokról a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakásokról van szó, amik a Duna partján, a Várnegyedben és az Andrássy úton, azaz világörökségi helyszíneken találhatóak.
Választások jöhetnek, de Florin Citu miniszterelnök szerint még semmi nincs kizárva.
Klaus Iohannis szerint a világjárvány és az energiaválság közepette kormányra van szüksége Romániának, nem pedig egy újabb politikai válságra.
A tiltakozók szerint a kormány továbbra sem fordít elég figyelmet az őslakos közösségekre.
Azt mondta, erre már most is képes lenne, csak egyelőre „más dolgokat is figyelembe kell vennie”.
A lakosok bántalmazták is az egészségügyi dolgozókat, akik azért érkeztek a faluba, hogy beoltsák őket koronavírus elleni vakcinával.
Úgy maradt.
Ráadásul nemzetbiztonsági aggályokat is felvet a vállalat működése.
Folytatódik az olaj-nagyhatalom egyre ambiciózusabb űrprogramja.
Hónapokig késleltették a kérelmek feldolgozását a tálibok, hogy ne meneküljenek még többen külföldre.
Csak a nagyon gazdagok engedhettek meg maguknak privát vécéfülkét.