Körülbelül 200 amazóniai őslakos foglalta el az állami tulajdonban lévő PetroPeru egyik kőolajvezetékét. A vállalat tájékoztatása szerint az emberek hétfőn rohamozták meg a kőolajvezeték Loreto körzetében található terminálját, ahol az emberek sátrakat állítottak, emiatt a kitermelést is fel kellett függeszteni.
A tiltakozók szerint a kormány továbbra sem fordít elég figyelmet az őslakos közösségekre, miközben Peru új baloldali elnöke, Pedro Castillo korábban megígérte, hogy kiemelt fontossággal kezeli majd a régóta háttérbe szorított őslakosok ügyét.
Az ország őslakos csoportjai korábban már többször vontak blokád alá kőolajvezetékeket. Tavaly három őslakos halt meg, amikor összecsaptak a biztonságiakkal egy másik olajvállalat, a PetroTal egyik termináljánál. (MTI)