Jakab Péternek is megvan a véleménye Karácsony és Márki-Zay bejelentéseiről

POLITIKA

Szerdán Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is tartott egy-egy fura Facebook-bejelentést arról, hogy kettőjük közül miért a másiknak kellene visszalépnie inkább az ellenzéki előválasztás második fordulójában. A két bejelentésre először Dobrev Klára reagált, ami viszonylag érthető is, hiszen a két egymásnak üzengető jelölt végső soron vele szemben akar taktikázni. Estére viszont Facebookra tette a véleményét a témában Jakab Péter, a Jobbik pártelnöke is, aki az előzetes várakozásokhoz képest eléggé leszerepelt az előválasztáson.

Jakab a kocsijából jelentkezett be egy rövid videóra, ami stílszerű is, mert azzal a szöveggel tette ki a posztot, hogy "Nem rángatni kell a kormányt, kollégák, hanem egy irányba tekerni!", ezzel arra utalva, hogy Márki-Zay korábban arról beszélt, hogy vagy Karácsonynak kell félrerántania a kormányt (vagyis visszalépni), vagy neki.

Jakab arról beszél, hogy csalódott, amiért nem az ország jövőjéről van szó a miniszterelnök-jelöltek között, hanem arról, hogy kinek kellene visszalépnie. A Jobbik elnöke szerint viszont az ellenzéki összefogásnak arról kellene szólnia, hogy mindenkinek egy irányba kell kormányoznia az országot, egy közös program mentén, amit a hat párt együtt állít össze, "mert nekünk közösen kell irányítani az országot". Ezért arra kér mindenkit, hogy "vigyázzunk az összefogásra, kicsit kevesebbet foglalkozzunk önmagunkkal, kevesebbet foglalkozzunk egymással és sokkal többet az országgal".

Kapcsolódó cikkek