Rogán Antal egykori kerületében tért vissza Rogán Antal régi ellenfele, az Együtt egykori elnöke.
Rendkívüli taggyűlés bírta rá a lemondott pártvezetőket a maradásra. Kovács a XII. előválasztáson is elindul.
„Ungár Péter ugyanazt a zsaroló, Fideszt támogató pozíciót adta ki Pintér Bencének, amit Budapesten Vitézy Dáviddal hajtanak végre Karácsony Gergellyel szemben” – írják közös közleményben. Pintér Bence azt írta, azért nem indul az előválasztáson, mert „a DK-s Glázer Tímeát és az MSZP-s Pollreisz Balázst is alkalmatlannak tartjuk a polgármesteri pozíció betöltésére”.
Másfél évig nyomoztak – sikertelenül.
A levélszavazás súlyos anomáliái megint rámutattak, mennyire elavult és sebezhető ez a rendszer. Az online szavazás megoldást jelentene, csak van vele egy kis gond.
„Az ilyen felvetéseket nem a sajtón keresztül kell megbeszélni.”
Azok a képviselők ülnének benne, akik egyik ellenzéki pártnak sem tagjai.
A főpolgármester szerint a szavazók megüzenték, olyan ellenzéket akarnak, ami nem csupán az elmúlt 12 évet váltja le, hanem „hanem azt a 30 éves polgárháborút, amiben ez az ország tönkrement”.
A DK jelöltje az előválasztás második fordulójának eredményeit értékeli.
„Dübörög a Gyurcsány Show!” – tréfálkozik a kormánypárt.
Sajnálja, hogy sokakat megbántott, rosszul fogalmazott.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ez lényegében hazaárulás.
"Az történik, hogy az ellenzék egy része Márki-Zay Péter vezetésével is úgy akar kormányt váltani, hogy annyit mond: Gyurcsány. Esetleg hozzáteszi, hogy Dobrev."
Október 10. és 16. között.
Nem volt könnyű, de a központban megszülték az üzenetet.