Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt Szombathely főterén tartott beszédben elnézést kért azért, mert lényegében hazaárulóknak nevezte azokat a párbeszédes és MSZP-s politikusokat, akik az első fordulóban Karácsony Gergelyt támogatták, a másodikban viszont Dobrev Klárát, még annak ellenére is, hogy Karácsony visszalépésekor Márki-Zay támogatására kérte a szimpatizánsait.
Márki-Zay az ATV-nek beszélt erről, és kijelentette, hogy tud olyan politikusokról is, akiket a DK-sok megzsaroltak, hogy álljanak ki Dobrev mellett.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint rosszul fogalmazott, fáradt volt, sajnálja a történteket.
Szombathelyi kampányrendezvényén újra arról beszélt, hogy neki több esélye van Orbán Viktor legyőzésére, mint Dobrev Klárának, és a baloldaliaknak sem kell aggódnia, hogy ő, egy jobboldali ember lehet a miniszterelnök, mert Magyarországnak összetartásra és szeretetre van szüksége.
„Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, ha azt szeretné, hogy neki jövőre kormányzati pozíciója legyen” - mondta.