Százezren tüntettek Lengyelországban az uniós tagság mellett

külföld

Uniópárti tüntetéseket tartottak vasárnap Lengyelországban, a szervezők szerint több mint száz városban összesen százezren vonultak az utcákra.

Tüntetés Krakkóban
Fotó: BEATA ZAWRZEL/NurPhoto via AFP

Sokan attól tartanak, hogy a lengyel Alkotmánybíróság csütörtöki ítélete az ország kilépéséhez vezethet. A testület ugyanis kimondta, hogy az Európai Unió szerződéseinek egyes cikkei alkotmányellenesek. Ez megkérdőjelezi az európai integráció egyik alapelvét, miszernt az EU-s jog felsőbbrendű a nemzetihez képest.

A varsói tüntetésen felszólalt Donald Tusk is, az ellenzéki Polgári Platform vezetője, aki volt miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke is. Arról beszélt, hogy a kormány azért szeretné kivezetni az országot az EU-ból, hogy lábbal tiporhassa a demokratikus játékszabályokat.

Varsóban Donald Tusk is felszólalt
Fotó: WOJTEK RADWANSKI/AFP

A kormánypárt, a PiS azt állítja, nincs kilépési terv, Morawiecki miniszterelnök viszont megvédte a bíróság döntését.

A lengyel állami média úgy számolt be az eseményekről, mintha a lengyel alkotmány ellen tüntettek volna. (AFP, BBC)