Jó reggelt! Alapvetően felhős idő lesz, és még eshet is.
Javában tart az ellenzéki előválasztás második fordulója, a két versenyben maradt miniszterelnök-jelölt minden erejével a szavazói mozgósításán dolgozik, és ebben a versenyben elcsattannak pofonok. Márki-Zay Péter előbb azzal sértette vérig Dobrev Klárát és táborát, hogy azt nyilatkozta, szerinte több ellenzéki politikust megzsaroltak, hogy álljanak ki Dobrev Klára mellett, azzal pedig, hogy ők Karácsony Gergely javaslata ellenében a DK jelöltjét választották, szerinte lényegében a hazát árulták el. (Márki-Zay ezzel az MSZP, az LMP és a Párbeszéd politikai tömbjére utalt: a három párt közül az LMP és az MSZP - érzékelve a tagságuk megosztottságát a kérdésben - egyik jelölt mögé sem áll be, a Párbeszéd pedig még nem adott világos választ. A párt szóvivője viszont nyilvánosan beállt Dobrev mögé, egy sor MSZP-s politikussal együtt.) Márki-Zay aztán, érzékelve a felháborodást, később bocsánatot kért a hazaárulózásért, azt mondta, rosszul fogalmazott, fáradt volt, sajnálja a történteket. De a két jelölt közti feszültségen ez a visszavonuló sem sokat enyhített.
Pedig történt kísérlet együttes erőfeszítésre: közös békítő nyilatkozatot adott volna ki Dobrev Klára és Márki-Zay Péter, amiben ígéretet tesznek az ellenzék egyben tartására. A békítő nyilatkozat mégsem jött össze - Márki-Zay azt mondja, nem írhatott alá olyan szöveget, amiben az szerepel, hogy neki és Dobrevnek azonos esélyei vannak Orbán legyőzésére.
Erről, mármint Dobrev vagy Márki-Zay Orbánnal szembeni győzelmi esélyeiről sokan sokfélét gondolnak, a 444-en tegnap két vendégszerzős publicisztika is megjelent a témában:
Fontos hír még az ellenzék háza tájáról, hogy Fekete-Győr András lemondása után Orosz Anna ügyvezetőként veszi át a Momentum irányítását. Az új pártelnök személyéről majd a következő tisztújításon döntenek.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Idén egyetlen nő, a fülöp-szigeteki újságíró Maria Ressa kapta meg az elismerést, a Nobel-békedíjat.
Az eddigi külügyminisztert pedig Michael Linhart váltja.
Értelmetlen a Márki-Zay-fóbia: MZP ha akarna, se tudna a baloldal pártok nélkül kormányozni. Ungváry Rudolf írása.
A helyi muszlim közösség megegyezett a várossal.
Egy szeptembertől hatályos rendelet szerint mostantól csak szakképesítéssel rendelkezők készíthetnek ételt és italt az éttermekben. A rendelet a lehető legrosszabbkor jött, amikor eleve óriási a munkaerőhiány a vendéglátásban.
A környezeti katasztrófa hatását az elkövetkező hetekben több állam is érezni fogja.
A milliárdos a vádirat szerint több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott.
Több mint tízezer ember tüntetett Rómában a védettségi igazolvány ellen, de a balhét az újfasiszta szervezetek vezéralakjai csinálták. Az ügy a gyülekezés szabályainak szigorításához vezethet.
Románia nemzetközi segítséget kért a krízis megoldásához.
Tömörödik az establishment a plebs ellenében. A 2022-es esélyek radikálisan elválnak. Ha az előválasztás győztese Márki-Zay lenne, az ügydöntő üzenetet lehetne az ellenzéken túlra. De mi van, ha mégis Dobrev győz?
"Jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése."
Egyelőre csak 10 ország kapott zöld jelzést novembertől.
Fekete-Győr végleges utódjáról majd a következő tisztújításon döntenek.
A milliárdos ellenzéki politikust hazaárulással és a terrorizmus támogatásával vádolják.
Visszaütött a kormány vészhelyzeti intézkedése.
Megtiltották neki, hogy együtt étkezzen Károllyal és a család más, magas rangú tagjaival egy banketten.
A legfelsőbb bíróság ítélete szerint érvénytelen a parkok építésére és üzemelésére kiadott engedély, mivel az sérti a számik jogait.
A cseh miniszterelnököt sokszor vádolták „illiberális elhajlással”. Búcsúzóul még trükközhet, de a bukása megtörtént.
Eddig őt okolták a rajongók a tagok közti szakításért.
A miniszterelnök szerint „ránk akarnak kényszeríteni olyan életmódot is, amely szemben áll mindazzal, amit mi értékesnek és megőrzendőnek gondolunk”, ezzel a fenyegetéssel nehéz megküzdeni.
Úgy volt, hogy közösen mondják ki, nem fog szétesni az ellenzék. A békítő nyilatkozat mégsem jött össze - Márki-Zay azt mondja, volt benne egy mondat, amit nem írhatott alá.
Az ismétlőoltástól azoknak is magasra szökken az antitestszáma, akiben korábban nem termelődött.
Jeruzsálemben beszélt a leköszönő német kancellár.
Nem jött jól Orbán Viktornak, hogy legidősebb lánya és unokái a bűnözésről ismert Marbellara költöztek. Ez nagyjából mindenben ellentmond annak, amit ő az utóbbi években hazáról és világról hirdet.
17 ezer ház dőlt össze.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ez lényegében hazaárulás.
Ammad Halili az amerikai kormánynak dolgozott, amikor az akkori demokrata szenátor egy kényszerleszállás miatt veszélyhelyzetbe került.
A megfigyelt koronavírus-variánsok listájára nemrég felkerült mű minden mutációt bevet a sikerért, a versenyképesebb delta azonban a jelek szerint nem hagyja terjedni. Változatok jönnek és mennek, de az átlagember szintjén nem változik semmi: moss kezet, tarts távolságot, és oltasd be magad!
LMP és az MSZP egyik jelölt mögé sem áll be, a Párbeszéd pedig még nem adott világos választ. A párt szóvivője viszont nyilvánosan beállt Dobrev mögé, egy sor MSZP-s politikussal együtt.
A vádlott 2015 májusában a polgárháborús Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben. Végleg kiutasították Magyarországról.
Kalandos küldetésnek tűnik, talán őrültségnek is hangzik, a siker esélye minimális. Mindegy, megpróbáljuk.