Miért nem jött össze a Dobrev–Márki-Zay közös nyilatkozat?

POLITIKA

Hétfőn bedurvulni látszott a Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közötti miniszterelnök-jelölti verseny. Márki-Zay Péter egy nyilatkozatában arról beszélt, a haza elárulóinak tartja azokat a párbeszédes politikusokat, akik nem követték Karácsony Gergelyt, hanem Dobrev Klára mellett álltak ki. Miután a megszólaláson többen felháborodtak, Márki-Zay bocsánatot kért, és azt mondta, fáradtan rosszul fogalmazott, és nem tartja őket hazaárulóknak.

Az Egyenes beszédben hétfő este ez volt a téma - Dobrev Klára itt arról beszélt, nem tudna olyan fáradt lenni, hogy hazaárulónak nevezze politikai ellenfeleit. A műsorban előkerült, hogy a két jelölt néhány napja közös nyilatkozatot tervezett kiadni, hogy ne durvuljon el a kampány, ez végül mégsem jött össze.

De mi történt pontosan?

Dobrev: Azt kérte, hogy ne lehessen alaptalanul vádaskodni

Dobrev Klára a műsorban azt mondta, Márki-Zay Péter ajánlotta neki, hogy egy közös nyilatkozatot adjanak ki, ami szerint bárki is nyeri a második fordulót, a másik ott fog állni mögötte. Dobrev Klára pedig azt kérte, írják bele, hogy nem lehet alaptalanul bárkit bármivel, például zsarolással vádolni. A nyilatkozat végül nem jött össze.

Márki-Zay: Nem írhatta alá, hogy azonosak az esélyek

Márki-Zay Pétert még a vasárnapi kampányrendezvény után kérdeztük meg arról, az ő szemszögéből hogy nézett ki a beszélgetés Dobrev Klárával. Márki-Zay azt mondta, ő hívta fel a DK-s jelöltet, hogy adjanak ki egy nyilatkozatot arról, nem fog szétesni az ellenzék a második fordulóban.

„Ő tett egy szövegjavaslatot, én egyetlen mondatot kértem, hogy vegyünk ki belőle: ami azt állította, hogy kettőnknek azonos esélyeink vannak Orbán Viktor ellen. Mondtam, hogy ezt nyilvánvalóan nem írhatom alá, mert ez nem igaz.” Márki-Zay arra utal, hogy szerinte neki vannak jobb esélyei Orbánnal szemben, ezt többek között a Medián felmérésével támasztja alá.

Márki-Zay szerint emiatt nem tudtak kiadni közös nyilatkozat, pedig „nagy szükség lett volna az interneten elharapózott gyűlöletkeltés miatt egy békítő nyilatkozatra”.

Kapcsolódó cikkek