A legfontosabb hazai közlekedésfejlesztési beruházásnak nevezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonalat, aminek pénteken Kiskunhalason tették le az alapkövét. Ez az a vasútvonal, amit Magyarország kínai hitelből épít azért, hogy a kínai termékek minél gyorsabban érhessenek el a görögországi kikötőkből Európába. A vasútvonalat Homolya Róbert, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szerint egy olyan konzorcium építi majd, amiben "jelentős kínai szereplők is vannak".
Palkovics az alapkő letételekor arról beszélt, hogy a következő 10-15 évben hatezer milliárd forintot szánnak vasútfejlesztésre, amiből kétezer milliárdot a szép szakkifejezéssel gördülőállománynak nevezett vasúti szerelvényekre szánnak.
A kínai kereskedelmi érdekeket szolgáló Budapest-Belgrád vonalat Homolya Róbert szerint 85 százalékban (kínai) hitelből, 15 százalékban saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam-
Homolya azt is közölte, hogy a megállapodás pénzügyi feltételei a piacon elérhető lehetőségekkel összevetve is kedvezményesek. Ezt az állítását nem áll módunkban ellenőrizni, mert a kormány egyelőre nem hajlandó nyilvánosságra hozni a megállapodás részleteit. A szerződés kiadására most már Szél Bernadett keresete nyomán bírósági ítélet kötelezi a külgazdasági és külügyminisztériumot.
A titkolózás mértékére jellemző, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezésére kiírt első tenderen sem tüntettek fel becsült összeget a beruházás költségeiről. (Via MTI)
A minisztérium nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani a bíróságon, hogy a szerződés kiadása sértené Magyarország külügyi érdekeit. 15 napjuk van kiadni.
Nagyszerű, nincs becsült összeg a munkára.