Ha most vasárnap lennének a választások, akkor könnyen lehet, hogy Márki-Zay Péter az eufória hullámain tovább emelkedve kapásból legyőzné Orbán Viktort. Hiszen alig néhány hét alatt mindenkit legyőzött, aki szembejött, előbb Jakab Pétert kiszorítva befért a legjobb háromba az ellenzéki előválasztás első fordulójában, aztán a siker adta pluszenergiákra támaszkodva rá bírta bírni Karácsony Gergelyt, hogy lépjen vissza a javára, majd simán verte a második körben Dobrev Klárát. Tette ezt hangsúlyozottan konzervatív vidéki polgármesterként – de elsősorban a budapesti baloldali-liberális szavazatoknak köszönhetően. A vidék hiába tartott ki többé-kevésbé a mozgósításban változatlanul erős Demokratikus Koalíció-jelölt mellett, a fővárosi és főváros környéki választópolgárok zöme rendszerváltó hangulatba emelkedvén úgy döntött, mer a kisebbnél lényegesen nagyobbat álmodni.
Igen ám, csakhogy a 2022. áprilisi választások nem most vasárnap lesznek, hanem 2022 áprilisában.
Első ránézésre úgy tűnhet: Márki-Zay Péter villámgyorsan leváltotta az ellenzéket szőröstül-bőröstül. Kívülről jött emberként a magyar belpolitika markáns szereplői közül előbb a Jobbik és a Momentum, majd az MSZP-P, végül a DK jelöltjét is könnyedén elintézte, így lesz belőle a kihívók közös listájának éllovasaként miniszterelnök-jelölt jövő tavasszal. Végre valami új kezdődhet, mondja erre a több évtizedes belpolitikai állóháborúba belefáradt – vagy az ifjú koránál fogva abba belenőtt, másmilyen közéletet még soha nem is látott – választó, második ránézésre azonban nem árt pontosítani, mintegy a tisztánlátás végett: MZP nem az ellenzéki pártokat küldte nyugdíjba, hanem a frontembereiket gyűrte maga alá.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Márki-Zay Péter előválasztási győzelme arról is szól, hogy az ellenzéki közönség nemcsak kormányváltást, hanem valami teljesen újat akar. A mostani szavazás lehetővé tette, hogy ezt az igényt a pártok a saját kereteik közé tereljék, és a radikális változás és az intézményes ellenállás hívei együttműködhessenek.
A becsült ellenzéki táborhoz, a fővárosi előválasztásokhoz és a külföldi példákhoz mérten is sokan szavaztak.
Hadrendbe állt a kommunikációs gépezet, és azonnal riasztották az állami influenszereket is.
A magyar ellenzék elmúlt évtizedének legfordulatosabb hetein vagyunk túl. A vártnál nagyobb érdeklődés, a reméltnél durvább viták - és egy jelölt, Márki-Zay Péter, aki felborított minden előzetes számítást.
A DK elnöke hatperces videóban értékelte az előválasztás eredményét, és egyszer sem mondta ki Márki-Zay Péter nevét.