Ingyenesen vetítik, és buszokkal szállítják majd a nézőket több településen az Elkxrtuk című filmre

FILM

Több településen is ingyenesen lehet megnézni az Elkxrtuk névre keresztelt Gyurcsány-filmet, van olyan település, ahol önkormányzati buszokkal viszik majd a nézőket a moziig, írja a hvg.hu.

„Tisztelettel meghívom 2021.október 23-án 18:00 órára az ELK*RTUK című film ingyenes vetítésére!helyszín: Kistarcsa Sportcsarnok, Ifjúság tér 3Nézzük meg együtt a Békemenet után. A busz, amivel utazunk megáll Kistarcsán, megvár minket és a film után visszavisz oda, ahol felszálltunk.” - olvasható például Vécsey László fideszes országgyűlési képviselő oldalán.

Szarvason is egy helyi fideszes képviselő, Dankó Béla buzdítja az embereket a moziba, Kiskőrösön pedig egy másik, Font András.

A hvg.hu gyűjtése szerint ezenkívül még lesz ingyenes vetítés Hajdúnánáson, Dunakeszin és Fóton is.

Kálomista Gábor, a film producere szeptember végén azon hisztizett, hogy nem játsszák a multiplexekben a filmjét, később azonban sikerült megállapodnia a Cinema Cityvel, de így is nagyon fáj neki, hogy az ő filmjét kevesebbszer fogják vetíteni, mint az új James Bondot, pedig szerinte az Elkxrtuk még Brüsszelben is megállná a helyét.

Kapcsolódó cikkek