Bűnösnek találtak egy texasi ápolót, aki 4 embert ölt meg azzal, hogy a szívműtétjük után levegőt fecskendezett a vérárumkba.
A 37 éves William Davis akár halálbüntetést is kaphat, miután kedden bűnösnek mondta ki a bíróság, amiért 2017 és 2018 között hét beteg vérébe is levegőt injektált.
Az egyik beteg rohamszerű tüneteket tapasztalt, aztán pedig agykárosodásban meghalt a befecskendezett levegő miatt. Az egyik ilyen esetet kamera is rögzítette, ahol az látszik, hogy a beteg azután lett rosszul, hogy Davis bement hozzá. Az ápoló úgy bukott le, hogy az egyik orvos észrevette a CT felvételen, hogy az egyik betegnek levegő jutott az agyába.
Davis a bíróságon azt mondta, hogy élvezte, és szeret embereket ölni. (BBC)