Dózsa Lászlóval emlékezett meg az '56-os forradalomról az irányba állított Színház- és Filmművészeti Egyetem pénteken az Uránia moziban. Az intézmény vezetésétől hiába kérdezte meg az RTL Klub Híradója, hogy nem tartják-e visszásnak a színész-rendező meghívását a diákok elé, érdemi válasz helyett csak az a kifogás érkezett, hogy mivel a rendezvény zárt körű, nem kommentálják az ott történteket. Az RTL Klub stábja szerette volna megkérdezni az ünnepélyről távozó Dózsa Lászlót is,
de a színészt egy autó várta a járdán, közvetlenül az Uránia bejárata előtt, amibe rögtön beszállt.
Az RTL Klub Híradójának teljes riportja:
Emlékeztetőül: öt éve derült ki, hogy állításával ellentétben nem Dózsa László színész-rendező, hanem a 2000-ben elhunyt Pruck Pál volt azon az 1956-os fotón, amit Schmidt Máriáék használtak a plakátjaikon. Ezt azóta a bíróság is kimondta (miközben egyik peres sem kérte Dózsa meghallgatását), Schmidték pedig – akiknek bocsánatot kellett kérniük a Pruck családtól – végül eltüntettek minden nyomot.
A bíróság a 6. napon ítéletet hozott a perben, amit a pesti srác lánya indított a Schmidt Mária vezette közalapítvány ellen, hogy tüntessék el a csaló Dózsa László nevét a plakátokról, és kérjenek bocsánatot.
Dózsa László forog a tömegsírban: minden idők legnagyvonalúbb javításával azt is átírták, hogy átírták a múltat.