Lassan, nagyon lassan közelítünk ahhoz, hogy a magyar püspökök beszéljenek a hibákról

egyház

Rendhagyó sajtóbeszélgetést tartottak múlt pénteken a katolikus egyház regionális gyerekvédelmi konferenciájának magyar résztvevői. Az elhangzottaknál néha beszédesebb volt, amiről nem esett szó.

Az apropó a lengyel püspöki konferencia és a Szentszék gyerekvédelmi bizottsága által Varsóba szervezett szeptemberi tanácskozás volt. Itt már a meghívottak köre is erős és újszerű állításként értelmezhető. Hivatalosan Közép- és Kelet-Európa püspöki konferenciáit kérték meg, hogy küldjenek delegációt, de sokkal pontosabb azt mondani, hogy ide 20 posztkommunista országból hívtak katolikus vezetőket, Észtországtól Albániáig. A szervezők ezzel nemcsak azt tették egyértelművé, hogy mifelénk is foglalkozni kell a papok által molesztált gyerekekkel, hanem azt is, hogy szerintük más megközelítések szükségesek a vasfüggöny két oldalán, vagyis van valami alapvető különbség Görögország és Bulgária, vagy éppen Ausztria és Csehország között.

Hanna Suchocka volt miniszterelnök és Seán O’Malley bostoni bíboros, a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága tagjai, illetve Stanisław Gądecki érsek, a lengyel püspöki kar elnöke a varsói konferencián

A konferencia szervezőinek és felszólalóinak vitatható, de megfontolandó érvelése szerint ez a különbség abból fakad, hogy a több évtizedes üldöztetés idején kialakult egyfajta vármentalitás a keleti blokk egyházaiban, ami ugyan megtartó és összekovácsoló érzés volt, amíg az elnyomás tartott, de harminc év elteltével is megnehezíti a saját hibákkal való szembenézést.

Fejben dől el

Itt nem arról szól a vita, hogy a kontinens melyik felén követtek el több szexuális visszaélést a papok. Ezt akkor is nehéz lenne megtippelni, ha valaki éveket szánna e kétes célra, mert még a legalaposabb vizsgálatok is csak a megtörtént gyerekbántalmazások töredékét képesek megmutatni, a módszertanok pedig kutatásonként változnak. Másrészt pont ebben a térségben nem is igazán voltak nagyobb egyházi vizsgálatok, szemben számos európai és tengerentúli országgal.

De valójában nem az esetek száma, hanem a rendszerszintű problémák érdekesek. Mennyire átható a hallgatás kultúrája? Hogyan kezelte és kezeli a visszaéléseket az egyházi vezetés? És hogyan kommunikált róla? Szóba hozzák ezt a papok a hívek előtt, lehet hozzájuk fordulni? És mi van az egyházi iskolákban? Többen kiemelték a felszólalók és a magyar résztvevők közül is, hogy a helyi egyházaknak és intézményeknek vannak bejelentő felületeik, gyerekvédelmi bizottságaik, szakembereik és konferenciáik, de először a fejekben kell változás, mert anélkül mindez csak üres mechanizmus marad.

Egyszerű példákat mondok: hiába van Rómáig kiépült, kikövezett eljárásrendje a katolikus egyháznak, ha a molesztált gyereknek nem hisz se az egyházi iskola igazgatója, se az érsekség. Vagy ha akkor sem indít vizsgálatot egy püspök a papja ellen, ha az egész ország tudhatja, hogy annak papírja van korábbi szexuális visszaélésekről.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Három éve eltiltották a papot, aki molesztálta, de az egyház azóta sem kért bocsánatot

Áldozatként küzd az egyházi bürokráciával 16 éve, és nem látja a változás jeleit. Az elmúlt hetekben már a bazilikában szórólapozott, és egy püspökkel folytatott beszélgetését is felvette.

Urfi Péter
vallás

Semmilyen büntetés nem vár a papra, aki az egyházi vizsgálat szerint is molesztált

Korábban egyházi eljárás tárta fel, hogy Antal atya fiatalkorúakat molesztált, de az egyházmegyének ez nem elég hozzá, hogy az elmúlt 30 éves tevékenységét kivizsgálják, így továbbra is pap marad.

Urfi Péter
vallás

Ezt minden magyar katolikusnak el kellene olvasnia

Az egyház túl sokat foglalkozik szexualitással, a politikával pedig beteges viszonyban áll, figyelmeztet Közép-Európa egyik vezető katolikus értelmiségije, és a magyar püspökökre is jellemző mentalitást ördögi kísértésnek nevezi. De lát kiutat.

Urfi Péter
egyház

Vezetőszáron vitték el egy pap áldozatát, az ünnepi mise végéig nem engedték ki

Erdő Péterék megkérték a rendőrfőkapitányt: „akadályozza meg”, hogy a molesztált férfi „megzavarjon” szentmiséket. Úgy alakult, hogy az illető az augusztus 20-ai ceremónia egészét bezárva töltötte.

Urfi Péter
vallás

A kormány nem akar vizsgálatot az egyházon belüli szexuális visszaélésekről, inkább a liberálisok hibáival foglalkozna

Nem a magyarországi visszaélések feltárása a fontos, hanem hogy miket írt a könyvébe Cohn-Bendit - tulajdonképpen ezt fejtette ki kérdésünkre Gulyás miniszter.

Urfi Péter
vallás

Gyerekmolesztáló papok Magyarországon: az első lépések

A magyar püspöki kar vezetője szerint itthon azért nincsenek kiskorúak elleni szexuális visszaélések, mert nálunk érték a gyermek. Az összegyűjtött esetek és az egyházi elöljáróktól kapott új adatok más képet mutatnak.

Urfi Péter
vallás

A katolikus egyházat kétezer éve kísértik a gyerekmolesztáló papok, és nem tud szabadulni tőlük

A reformáció kora óta nem volt ilyen válságban a katolikus egyház. Ferenc pápa történelmi találkozóra hívta a világ püspökeit, de a kiskorúak szexuális zaklatásának csak az áldozatok fellépése szabhat gátat.

Urfi Péter
vallás

„Mi a baj, bocikám, miért nem megy a tanulás?”

Egymás után két katolikus szerzetest tiltottak el „a kiskorúakkal való minden fajta kapcsolattartástól”. Mindketten fontos közéleti szerepet is vállaltak. Első cikkünkben volt piarista diákokkal és a rend magyarországi vezetőjével közösen keresünk válaszokat.

Urfi Péter
egyház