Megnéztük az EU egymilliónál nagyobb városait – Budapesten kívül csak egy, amúgy bezzegvárosba nem lehet vasúttal vagy metróval bejutni.
Nagyon szoros versenyben győzte le Varsó liberális polgármesterét.
Örömujjongás a PiS háza táján, Varsó liberális polgármestere mégis vesztes lehet. Jöhet még újabb fordulat a lengyel éjszakában?
Június első vasárnapján rendezik a második fordulót.
Hogy „szembesítsék az igazsággal” az orosz nagykövetet.
Az Európai Parlament pár perccel a videó publikálása előtt függesztette fel Grzegorz Braun mentelmi jogát egy másik botránya miatt.
A jegybankelnök szerint a vámháború miatt az alacsonyabb növekedési és a magasabb inflációs kockázatok Magyarországra is hatással lehetnek.
A tetteseket bűnszervezetben való részvétellel, illegális határátlépések szervezésével, hatáskörrel való visszaéléssel és hivatali kötelességmulasztással is vádolják.
Polak, Węgier, dwa bratanki?
Tavaly még közös fotóval és azzal az idézettel köszöntötte, hogy „A testvériséget semmi sem írhatja felül! 🇭🇺🇵🇱”
A lengyel Wyborcza szerint már korábban is szemezett az egyik felhőkarcolóban lévő lakással.
Varsó lenne a központ, de más városokban is rendeznének versenyeket.
Vagy 2044-ben.
Kovács Orsolya elismerte, hogy Varsóban csökkent a magyarok iránti rokonszenv, de ez csak ideiglenes állapot, és vidéken még ugyanúgy szeretik a magyarokat.
A tusványosi beszédében többször is megemlítette a bukaresti és a varsói „TGV”-t. A gyorsvasút legfőbb célja a hazai hálózat nyugat-európaivá tétele, olyan nagyvárosok bekapcsolása a hálózatba, mint Debrecen, Nyíregyháza, Székesfehérvár vagy Győr. A varsói gyorsvasúton az első kapavágások a 2030-as évek elején vagy kicsit előbb történhetnek meg, a bukaresti még így sem áll.