Szánthó Miklós, a kormányhoz nagyon közeli Alapjogokért Központ vezetője saját Facebook-oldalán értékelte a Kúria minapi ítéletét, amiben a legfelsőbb bíróság Kovács András vezette tanácsa érvénytelenítette a kormány homofób népszavazási kezdeményezésének egyik kérdését. "A Kúria egyik, kormányellenes bírája beállt genderistának" - írta Szánthó, majd azzal vádolta Kovácsot, hogy "a nyílt társadalom hálózatával karöltve" tiltotta le azt a kérdést, hogy "[t]ámogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések".
Azt a hamis következtetést, hogy Kovács együttműködik "a nyílt társadalom hálózatával", abból a valós tényből vonta le, hogy az ügyben a TASZ fordult bírósághoz, vagyis Szánthó együttműködésként értékelte azt, hogy egy bíró döntött egy ügyben, amivel a bírósághoz fordultak.
Genderistának meg azért minősítette Kovácsot, mert a bírói tanács indoklása szerint a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való joga viszonylagos, mert az Alaptörvény csak férfiaknak vagy nőknek születettekről szól, az inter- és transzszexuális emberekről nem ejt szót.
Kovács tanácsa amúgy azzal indokolta a kérdés elutasítását, hogy az korlátozná a kiskorúakat alapjogait, például önrendelkezési jogukat és testi integritáshoz való jogukat. (Via Telex)