homofób népszavazás

A Kúria szerint nem jogsértő, hogy civil szervezetek a népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdítottak

A döntés jogerős, a civil szervezeteknek nem kell bírságot fizetniük, amiért érvénytelen szavazás mellett kampányoltak a homofób népszavazáson.

Horváth Bence
jog

A magyar kispróza és grafika forradalmát hozta el a buzizós népszavazás (18+)

A hímnős csigától a hímnős miniszterelnökig: új művészeti ág született a szándékosan elrontott szavazócédulákon.

Szily László
MŰVÉSZET

Érvénytelen lett a homofób népszavazás

Teljesen mindegy, de legalább ez is kiderült: 136 ezer ember szeretné, hogy nemátalakító műtéteket népszerűsítsenek a gyerekeknek.

Sarkadi Zsolt, Király András
POLITIKA

A Medián felmérése szerint érvénytelen lesz a homofób népszavazás

Sokan nem is fognak szavazni, az ellenzékiek pedig érvénytelen szavazatot fognak leadni.

Fődi Kitti
POLITIKA

Itt a LOVEMBTQIA+, a legkönnyebben kimondható című szám a kormány homofób népszavazása ellen

Előadja a noÁr és Falusi Mariann. Molnár Áron arról mesél benne, hogy tízéves korában arról ábrándozott, hogy a fiú barátjával csókolózik.

Szily László
POLITIKA

A LMP bojkottálja a gyermekvédelminek nevezett, valójában homofób népszavazásról szóló parlamenti szavazást

A párt sajtóközleménye szerint „már a népszavazás felvetése is nevetséges”.

Mészáros Juli
POLITIKA

A kormány az Alkotmánybírósághoz fordult, amiért a Kúria elkaszálta a nemváltós népszavazási kérdésüket

Azt kérik, hogy semmisítsék meg a Kúria döntését.

Fődi Kitti
POLITIKA

Kormányellenes genderistának nevezte a kormányközeli elemző a kormány népszavazási kérdését elkaszáló bírót

Szánthó Miklós szerint "a nyílt társadalom hálózatával karöltve" döntött így a bíró, mert az eljárást a TASZ kezdeményezte.

Király András
POLITIKA