Nagy pofon Bidennek, hogy a republikánus jelölt nyerte a kormányzóválasztást Virginiában

külföld

Glenn Youngkin, egy jól fésült, konzervatív szólamokat hangoztató, de Trumptól és stílusától magát távol tartó pénzügyi befektető lesz a 2009 óta demokraták vezette Virginia állam következő kormányzója. Mindez azért is lényeges, mert ez volt az első komolyabb választás az Egyesült Államokban a 2020-as elnökválasztás óta, a virginiai kampányt pedig sokan úgy keretezték, mint ami sokkal inkább szól Biden és a hatalmat átvevő demokraták megítéléséről, mint az állam ügyeiről.

Youngkin a szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága alapján szoros versenyben, 2,1 százalékponttal verte meg demokrata ellenfelét, Terry McAuliffe-t, aki 2014 és 2018 között volt az állam kormányzója. A jelenlegi demokrata kormányzó, Ralph Northam nem indulhatott a választáson, mert Virginia államban nem töltheti be ugyanaz a személy egymás után kétszer a kormányzói posztot.

Youngkin alkormányzója Winsome Sears, egy volt tengerészgyalogos lesz. Sears személyében először tölti majd be színes bőrű nő ezt a posztot Richmondban, a rabszolgatartó déli konföderáció volt fővárosában.

Glenn Youngkin
Fotó: ANNA MONEYMAKER/Getty Images via AFP

A republikánus jelölt a kampányában kritizálta a kormány gazdaságélénkítő politikáját, kiállt a kötelező maszkviselés ellen, és sokat foglalkozott az amerikai jobboldal új kedvenc témájával, azzal, hogy mit és hogyan tanítanak az amerikai iskolákban a szexualitásról és genderről, valamint az amerikai történelem kellemetlenebb részeiről, például a rabszolgatartásról és a faji szegregációról. Mindeközben viszont vigyázott rá, hogy ne azonosítsa magát Donald Trumppal és mozgalmával, amelytől a Capitolium januári ostroma óta a párt is igyekszik távolságot tartani. Sikere a BBC elemzése szerint mintát adhat a republikánusoknak, hogy hogyan lehetnek sikeresek a Trump utáni időkben.

A választás előtt Joe Biden óvatosan optimista volt a virginiai választással kapcsolatban, azt nyilatkozta, a demokrata jelölt győzelmére számít, bár az elnökválasztás utáni évek elég kiszámíthatatlanok. Youngkin győzelme is jelzi, hogy a demokraták sok tehetősebb külvárosi szavazót vesztettek január óta. Ennek több oka is lehet, a gazdasági kilábalás elég lassú, az infláció magas, Bidenről pedig nem fest túl jó képet a katasztrofálisra sikerült afganisztáni kivonulás és hogy programjának legfontosabb lépései elakadtak a törvényhozásban.

Több más választást is tartottak a virginiaival párhuzamosan:

  • New Jersey államban szintén a republikánus kormányzó-jelölt áll nyerésre, bár ott még nem végeztek a szavazatok számlálásával;
  • New Yorkban az afroamerikai volt rendőr, a demokrata Eric Adams lesz az új polgármester a szintén demokrata Bill de Blasio után;
  • Bostonban Michelle Wu nyerte a polgármester-választást, ezzel ő lett az első színes bőrű nő a város élén;
  • Pittsburghben pedig először nyert fekete polgármesterjelölt, Ed Gainey.