Az Alkotmánybíróság a lúgos orvos utolsó panaszát is elutasította

bűnügy

Elutasította az Alkotmánybíróság a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián panaszát, amiben azt kérte, állapítsák meg, hogy az ellene hozott ítélet Alaptörvény-ellenes.

Bene 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, nem sokkal azután, hogy a nő szakított vele. Megkötözte, elkábította és lúgot öntött rá. A korábban orvosként és a Budai Irgalmasrendi Kórház igazgatójaként dolgozó Benét összesen hatszor ítélték el gyakori fellebbezései miatt, az Alkotmánybírósághoz benyújtott panasza volt az utolsó lehetőség az ügy folytatására, így ennek elutasításával az eljárás lezárult.

Az Alkotmánybíróság szerint önmagában az a körülmény, hogy Bene nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Márpedig sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem merült fel. (Telex)