Semmelweis Egyetem: Merkely Béla a nemzetközi gyakorlat és ajánlás szerint vette fel két Szputnyikra harmadik oltásként a Janssent

járvány

Miután megírtuk, hogy Merkely Béla két Szputnyikra harmadik oltásként egy Janssent kért és kapott, miközben a központi útmutatás szerint csak Pfizert, Modernát, Sinopharmot és Szputnyikot lehet adni Szputnyikra, a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága közleményt küldött, miszerint

„Merkely Béla a nemzetközi gyakorlat és ajánlás szerint vette fel a harmadik oltást”.

Az egyetem közleményében azt írják, az NNK még a nyáron jelentetett meg szakmai ajánlást arról, hogy kinek, milyen típusú koronavírus elleni oltóanyagot javasol harmadik vakcinaként, azóta pedig már „rendelkezésre állnak olyan újabb klinikai eredmények és nemzetközi ajánlások, melyek alapján dr. Merkely Béla – az oltást végző orvosával egyeztetve - felvehette a Janssent a két korábbi, Szputnik-oltás után”.

Bár ezt eddig hivatalosan nem közölték, a Semmelweis Egyetem mostani leveléből kiderül, hogy „a rendelkezésére álló nemzetközi adatok és ajánlások alapján adható vektor alapú oltóanyagra, azonos adenovírust tartalmazó vektor alapú vakcina”. A közlemény szerint a fentieket alátámasztja, hogy „az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) például engedélyezte a Janssen oltás ismételt beadását, vagy hogy Angliában is engedélyezték a három egymást követő, vektor alapú AstraZenecával történő oltást, valamint Oroszországban a harmadik Szputnikkal történő vakcinációt is”.

Levelüket azzal zárták, hogy „a jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy mindenki vegye fel az első, második és harmadik oltást”.

Kapcsolódó cikkek