szputnyik v

A nagy magyar covidbiznisz

Öt évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon is a koronavírus. A magyar kormány nem tudta zűrök és visszás, túlárazott beszerzések nélkül lehozni a járványidőszakot. Összeszedtük, kik, hogyan és mennyit nyertek a járványhelyzeten, és mi lett velük azóta.

Székely Sarolta
gazdaság

Ujhelyi: A keleti vakcina után nyugatival is beoltott magyarok minden EU-országba beutazhatnak

Az MSZP-s EP-képviselő közölte, hogy erről írásban és egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatta őt Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa.

Herczeg Márk
járvány

Szijjártó: Szputnyik Light vakcinák érkeztek Magyarországra

Hogy bevizsgálják azokat.

Mészáros Juli
járvány

Szputnyik-engedélyezés: ami a közleményben modern gyár, azt a titkos jelentés szerint meg se tudták rendesen vizsgálni

Ma már tudjuk, milyen kifogásaik voltak a szakértőknek az engedélyezés előtti napokban. Így különösen érdekes, mi volt közben a nyilvános kommunikáció.

Szurovecz Illés
járvány

Az OGYÉI kiadta az orosz és a kínai vakcinák engedélyeztetéséről szóló dokumentumokat, csak épp a leglényegesebb részeket kitakarták

A Transparency International büntetőfeljelentést tesz közérdekű adattal való visszaélés miatt.

Kiss Imola
járvány

Elismerték: 200 ezer lejárt Szputnyik-vakcinát semmisítettek meg

Közel hatszázmillió forintba került a kidobott oltóanyag.

Botos Tamás
járvány

Előkerült Müller Cecília: Moszkvában tüntette ki az orosz egészségügyi minisztert

Bejelentették a Szputynik Light magyarországi engedélyezését.

Botos Tamás
járvány

Hétfőn megkezdik a Szputnyik Light engedélyezését

Tárgyalni kezd az OGYÉI az oroszokkal.

Czinkóczi Sándor
járvány

Kásler Miklós sem ajánlja Szputnyikra a Janssent

Hosszú vita zárult le.

Fődi Kitti
járvány

Jönnek az új EU-s ajánlások, az oltatlanokra és az orosz vagy kínai vakcinával oltott utazókra karantén várhat

Az új brüsszeli ajánlások szerint az EU-s tagországoknak már nem azt kell nézniük, hogy honnan érkezik az utas, hanem hogy van-e érvényes digitális igazolványa.

Herczeg Márk
eu

Nem rendelt több keleti vakcinát a kormány

Nem is tárgyalnak újabb szállítmányokról a Sinopharm és a Szputnyik V gyártóival.

Botos Tamás
járvány

Semmelweis Egyetem: Merkely Béla a nemzetközi gyakorlat és ajánlás szerint vette fel két Szputnyikra harmadik oltásként a Janssent

Eddig hivatalosan nem közölték, de a Semmelweis Egyetem leveléből most kiderült, hogy „a rendelkezésére álló nemzetközi adatok és ajánlások alapján” mégis adható Szputnyikra Janssen.

Mészáros Juli
járvány

Merkely Béla a központi ajánlással szembemenve Janssent kapott két Szputnyikra

A Semmelweis Egyetem rektora is gulyásgergőzött egyet.

Mészáros Juli
járvány

Az oroszok már ismerik a Szputnyik magyarországi hatékonyságát

A magyar külügytől kapták meg. Gulyás Gergely azt mondta, hamarosan minden vakcina minden adatát nyilvánosságra hozzák itthon is.

Szurovecz Illés
járvány

Izraelbe november közepétől már a Szputnyikkal oltott turisták is mehetnek

De ettől függetlenül is fel kell mutatniuk az utazáskor két negatív PCR-tesztet.

Mészáros Juli
járvány