Nagy-Britanniában is megjelent az omikron

járvány

Két nagy-britanniai fertőzött leletében is a koronavírus új, omikron nevű variánsát azonosították - közölte szombaton Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. A WHO pénteki közleménye szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál a többi variánshoz képest, és a korábbi vírusváltozatokhoz képest veszélyesebbek, fertőzőbbek, halálosabbak vagy kevésbé lehet hatásos ellenük a védőoltás. Brit járványügyi szakértők szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása.

Az egyik érintett fertőzött a kelet-angliai Chelmsfordban, a másik a közép-angliai Nottinghamben él. Mindketten elkülönítésbe vonultak a velük egy háztartásban élőkkel együtt. A két eset összefügg egymással, de az egészségügyi miniszter további részleteket nem árult el erről.

A brit kormány elővigyázatossági intézkedésként négy újabb afrikai országot vesz fel vasárnaptól a járványügyi szempontból legkockázatosabbnak tekintett országok vörös listájára. (Guardian/MTI)

Kapcsolódó cikkek