Felavatták Laosz első vasútját

külföld

Üzembe helyezték Laosz első vasútvonalát, amely a fővárost, Vientiánt köti össze Kunming dél-kínai nagyvárossal.

Az 5,9 milliárd dolláros beruházás öt éve kezdődött, az 1035 kilométeres villamosított vasútvonalon 75 alagutat és 167 hidat építettek a kínaiak.

A 7,2 millió lakosú Laoszban eddig mindössze négy kilométernyi vasúti vágány létezett.

A gyorsan fejlődő, de még mindig szegény délkelet-ázsiai ország első vasútját csütörtökön buddhista ceremónia során áldották meg, Phankham Viphavanh miniszterelnök hétszer kongatott meg egy gongot, hogy az szerencsét hozzon az új vasútnak.

A kínai-laoszi „szupervasúton” 10 óra alatt lehet eljutni Kunmingból Vientiánba, de a koronavírus-járvány miatt elrendelt utazási korlátozások miatt a vonalon egyelőre csak tehervonatok közlekednek. Az első szerelvény pénteken délután indult el Kínába a laoszi fővárosból, főleg egy kínai-laoszi vegyesvállalat által kitermelt műtrágya-alapanyagokkal és gumiipari termékekkel megrakott vagonokkal.

A vasút lehetővé teszi Laosz számára, hogy fellendítse gyengélkedő gazdaságát, és elzárt országból regionális fordítókoronggá váljon - közölte a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Kína tervei szerint az „új selyemút” részét képező vasútvonalat Thaiföldön át meghosszabbítják egészen Szingapúrig. Kínai kivitelezők már építik a Bangkok és a laoszi határon fekvő Nong Khai közti nagysebességű vasutat, amely 2028-ra készülhet el a tervek szerint.

Külföldi megfigyelők elismerik a vasúti összeköttetés előnyeit, azonban aggódnak, hogy miből fizeti vissza Laosz azt az 1,06 milliárd dolláros hitelt, amelyet a projekt rá eső 30 százalékos részének finanszírozására vett fel.

A Laoszban mindössze 21 állomással rendelkező vasút azért épült, hogy Kína gyorsan elérhessen külföldi kikötőket. Ahhoz, hogy a laoszi földművesek eljuttathassák termékeiket a piacokra, több megállóra lenne szükség - nyilatkozta az AP-nek Scott Morris, a washingtoni Center for Global Development munkatársa. Szerinte vitathatatlanok a vasútvonal előnyei Kína és talán más országok számára is, de „nehéz megállapítani, mi is pontosan a gazdasági haszna Laosz számára”. (MTI)