Ferenc pápa azt mondta Cirill főapátnak, hogy el fog jönni Pannonhalmára

ÉLET
Hortobágyi T. Cirill
Fotó: Bús Csaba/MTI/MTVA

“Ich werde kommen”, vagyis “el fogok jönni”. Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi bencés főapát szerint ezt mondta neki németül Ferenc pápa, amikor a szerzetes személyes vatikáni találkozójukon meghívta őt magukhoz. Hortobágyi erről a Szemlélek blognak nyilatkozott. Az interjúban a főapát ezt azzal kommentálta, hogy

“ez természetesen nem hivatalos bejelentés, viszont jól jelzi, hogy szívesen gondol ránk a Szentatya. Hogy tényleg létrejön-e majd egy ilyen apostoli látogatás, az a későbbiekben derül ki.”

A bencés küldöttség azért ment Rómába, hogy két hazai kiadványt mutasson be a pápának. Az egyik Ferenc magyarországi és szlovákiai látogatásain elmondott beszédeit tartalmazza, a másik a hazai eucharisztikus kongresszusról szól.