Orbán Viktornak új jelöltet kell keresnie a köztársasági elnöki posztra: Trócsányi László nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a Sándor-palota helyett februártól a Károli rektori székébe készül, azt pedig konkrétan kijelentette, hogy megtartaná (államfői poszttal összeférhetetlen) EP-képviselői mandátumát. A volt igazságügyi miniszter Trócsányi egyébként nem volt hivatalos jelölt, fideszes értesülésekre hivatozva a Népszava szellőztette meg a nevét augusztusban. Államfői jelölése mégsem tűnt eleve légből kapottnak, miután uniós biztosi kinevezése a jogállam lebontásához nyújtott asszisztenciája miatt 2019-ben elbukott Brüsszel ellenállásán.
A második elnöki terminusát töltő Áder János már nem választható újra, május 11. után nem ő lesz Magyarország államfője. Utódját 30-60 nappal korábban kell a parlamentnek megválasztania. Egyelőre nincs új név Trócsányi helyett, viszont érdemes számba venni a szóba jöhető jelölteket, illetve azt, hogy mik lehetnek Orbán Viktor szempontjai a kiválasztáskor.
Az elmúlt hónapokban több jele is volt annak, hogy Orbán egy esetleges kormányváltás utáni időszakra is a lehető legjobban be akarja biztosítani, hogy a legfontosabb közjogi posztokat még hosszú ideig ne az ellenzék által jelölt – vagy akár konszenzusos – személyek töltsék be.
E lépések fényében valószínűtlennek tűnik, hogy Orbán gesztust gyakorolva az ellenzék számára is elfogadható államfőjelöltet keressen. Viszont nincs könnyű helyzetben. Olyan embert kell találnia, akiben eléggé megbízik, hogy a Fidesz győzelme esetén nem fog a fejére nőni, akadályozva a hatalmi céljait. Nagyon kellemetlen lenne az együttélés egy olyan, a Fidesz által megválasztott államfővel, aki nyilatkozataival és a törvénygyár akadályozásával gyakran kérdőjelezi meg a kormány döntéseinek helyességét.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Európai parlamenti képviselői mandátumáról sem mondana le.
Áder János második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le.
Olyanokat, akik a legtöbbet tudták az elnök és családja magánéletéről.
Martonyi János pedig a homogén nemzetállamok kategóriájával nem ért egyet. Régi fideszes vezetők bírálták finoman a kormány egyes intézkedéseit.