HVG: lemondott a "harcias" bíró, Áder már fel is mentette

igazságszolgáltatás

Áder János köztársasági elnök a kedd esti Magyar Közlönyben tette közzé határozatát: "lemondására tekintettel dr. Vadász Viktort 2021. december 31-ei hatállyal bírói tisztségéből felmentem" - írta a hvg.hu.

A cikk emlékeztetett: Vadász Viktor még Handó Tünde jelenlegi alkotmánybíró OBH-elnöksége idején vált ismertté, például amikor az Országos Bírósági Hivatal elnöke eredménytelenné nyilvánította a Fővárosi Törvényszék elnöki állására kiírt pályázatot, mert az egyedül pályázó, az ő vezetői módszerei ellen többször szót emelt Vadász Viktor pályázatát és a személyes meghallgatás alaphangulatát is szerinte a "harc", a Fővárosi Törvényszék és a pályázó elleni "támadás" és az ezzel szembeni "védekezés” víziója hatotta át".

Vadász bíró akkor a HVG-nek úgy nyilatkozott: nem fél attól, hogy kiállásával véget érhet karrierje. "Megszoktam, hogy bíróként akkor is bele kell állnom a döntésbe, ha vannak esetleges negatív következményei, például cipővel dobálnak meg – mint néhány éve egy ítélethirdetéskor." A lap megjegyzi: úgy látszik azonban, hogy lehet olyan helyzetet teremteni, amikor valaki feladja.