igazságszolgáltatás

A Kúria elnöke újabb munkaügyi pert vesztett, a bíróság szerint törvénysértően távolított el egy főtanácsadót

Az ítélet azonban nem jogerős.

Molnár Kristóf
igazságszolgáltatás

Másodfokon elítélték a pécsi Heindl Pétert, aki piros festékkel javított ki egy gimnázium udvarába kihelyezett CÖF-ös óriásplakátot

Pedig az első fokon eljáró bíróság arra jutott, hogy nem történt bűncselekmény.

Molnár Kristóf
igazságszolgáltatás

Bocsánatot kell kérnie Ramocsaháza közös önkormányzatának, miután jegyzője elmebeteggé akart nyilváníttatni egy férfit, amiért feltett neki 10 közérdekű kérdést

És 500 ezer forint sérelemdíjat is kell fizetnie.

Molnár Kristóf
igazságszolgáltatás

Az EU Bíróságától kér iránymutatást a törvényszék Orbán 24.hu-val szemben indított perében

A kérdés az, hogy az újságnak bizonyítania kell-e az osztrák Spar vezetőjének állításait.

Molnár Kristóf
igazságszolgáltatás

A bírák és az igazságügyi alkalmazottak azonnali bérrendezését sürgeti a Fővárosi Törvényszék

Az elvándorlók pótlása már most is „kreatív megoldásokat” követel a bíróságtól.

Molnár Kristóf
igazságszolgáltatás

Annyira nincs jegyzőkönyvvezető a fővárosi bíróságokon, hogy új rendszert vezettek be a probléma kezelésére

A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője rendelte el a rendszert, amit a kerületi bíróságoknak is ajánlott.

Molnár Kristóf
igazságszolgáltatás

43 évig ült ártatlanul börtönben, most kiszabadult

Sandra Hemme annak ellenére kapott életfogytiglant, hogy csak egy leszedált állapotban tett vallomás szólt ellene. Egy rendőr lehetett az igazi tettes.

Urfi Péter
igazságszolgáltatás

Az OBT szerint a józan észnek sem felel meg az igazságügyi reformcsomag némely pontja

A kormánynak elvileg erősítenie kellene az Országos Bírói Tanácsot, hogy hozzáférjen az uniós pénzekhez. A törvénytervezetből mégsem ez látszik.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

Az Országos Bírói Tanács beleállt a konfliktusba a Kúria elnökével

Körvonalazódik a következő hónapok egyik legnagyobb konfliktusa. Brüsszel komoly bírósági reformokhoz is köti a befagyasztott pénzek felolvasztását, a változás az Országos Bírói Tanács hatásköreinek jelentős bővítését eredményezheti, véget vetve például Varga Zs. András Kúria-elnök túlhatalmának. Vagy akár a pozíciójának. Az OBT sajtóreggelijére Varga nem ment el, és a vele összhangban az OBT-tagokat betámadó kormánymédia is távol maradt.

Miklósi Gábor
igazságszolgáltatás

Vasvári Csaba szerint új szint, hogy egy fideszes politikus és a közmédia bírók lemondását követeli

Sajátos ívet lát a kormánymédia támadásaiban.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

A kormánymédia két bíró kirúgását követeli, amiért találkoztak az amerikai nagykövettel

Az Országos Bírói Tanács közleményben emlékeztetett, hogy ez bevett dolog, és az előző, trumpista nagykövet idején is előfordult. Frissítés: a Kúria elnöke szerint is felháborító, amit a két bíró csinált.

Urfi Péter
igazságszolgáltatás

MOL: újra kiderült, hogy nem történt korrupció

Elutasították a horvát állam keresetét a Mol-INA-ügyben.

Vég Márton
igazságszolgáltatás

Felfüggesztett börtönt kapott egy volt rendőrségi vezető

Azt nem árulták el, hogy kiről van szó.

Vég Márton
igazságszolgáltatás

Brüsszelben is tudják, hogy a Kúria elnöke törvénybe ütköző módon nevezett ki bírókat

Figyelemmel kísérik a helyzetet.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

A Kúria szerint Varga Zs. Andrásnak semmi köze ahhoz, hogy a feleségét tanácsvezető bíróvá nevezték ki

A bírák által tartott választáson kevesebb szavazatot kapott, mint riválisa.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás