A DK hivatali kötelesség megszegésének gyanúja miatt tett feljelentést a Völner-ügyben

POLITIKA

A Demokratikus Koalíció (DK) hivatali kötelesség megszegésének gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Völner Pál fideszes képviselő ügyében - közölte a párt szóvivője hétfőn. Barkóczi Balázs azt mondta, felveti a politikai befolyásolás lehetőségét, hogy Völner Pál nem került sem előzetes letartóztatásba, sem házi őrizetbe.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. április 6-án.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

„Az ügyészség magatartása már több mint egy hónapja teszi lehetővé, hogy Völner Pál bizonyítékok eltüntetésével és a tanúk esetleges befolyásolásával akadályozza a nyomozást” - jelentette ki Barkóczi. Különösen érthetetlennek nevezte, hogy a fideszes képviselő még mindig szabadlábon van, miközben nem tett beismerő vallomást, „nem működött együtt a hatóságokkal, nem válaszolt a kérdésekre, a megbánás legkisebb jelét sem mutatta”.

A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök számára nyilvánvalóan kedvező az ügyészség tétlenkedése, mert így gátlástalanul használhatja Völner Pált egy esetleges kétharmados parlamenti szavazásnál, ahogy azt Simonka György esetében is tette.