Kevin McCarthy, az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának kisebbségi frakcióvezetője megtagadta az együttműködést a bizottsággal, amely Trump szerepét vizsgálja a január 6-i zavargások kapcsán.
Mccarthyról lehet tudni, hogy beszélt Trumppal a zavargások közben és után.
Beszélgetésük tartalma döntő információ lehet Trump politikai és büntetőjogi felelősségének megítélésében. A bizottság különösen egy konkrét telefonbeszélgetésre kíváncsi, ami a zavargások közben zajlott, és kiszivárgott információk szerint meglehetősen heves volt.
A bizottság 2021 júliusában alakult, azóta több magas pozíciójú Republikánus politikust is kihallgattak. Volt, aki önként állt a bizottság rendelkezésére: Mike Pence, egykori alelnök és stábja például készségesen együttműködött és biztosította a megfelelő dokumentumokat. Ám McCarthy, aki Trump közeli szövetségesének számít, és akinek feltehetően magas pozíció járna egy esetleges jövőbeni Trump-kormányban is, élesen bírálta a bizottság tevékenységét. Nyilatkozatában illegitimnek nevezte a nyomozást, hatalommal való visszaéléssel és pártpolitikai alapú támadással vádolva a bizottság tagjait, akik közül heten Demokraták és ketten Republikánusok. McCarthy próbált hozzá közel álló Republikánusokat kinevezni a bizottság tagjai közé, ám ezt a házelnök, Nancy Pelosi elutasította.
McCarthy a zavargások után közvetlenül még kritikus hangot ütött meg Trumppal szemben, elítélte az erőszakot, és kiemelte Trump személyes felelősségét a történtekben. Ám január végén találkozott Trumppal annak floridai birtokán, ami után egy csapásra megváltozott a véleménye, legalábbis a nyilvános megszólalásaiból úgy tűnik. Trump a mai napig jelentős erőt képvisel a Republikánus Párton belül.
A bizottság júliusi fennállása óta 350 embert hallgatott ki és közel 35.000 oldalnyi anyagot gyűjtött össze, SMS-ekből, emailekből és telefonbeszélgetések leirataiból. Ám a legfontosabb elemek, a Trumphoz legközelebb álló politikusok információi még hiányoznak. (Via The New York Times, The Washington Post, AP)
A január 6-ai washingtoni zavargást vizsgáló bizottság bizonyítékai alapján Trump legelkötelezettebb hívei számára sem volt kétséges, hogy az elnök a felelős a történtekért. A politikai felelősség azonban egy dolog, büntetőjogilag nehezebb megfogni mindezt. Az ügyészek azért bőszen dolgoznak rajta.
Olyanok is együttműködnek a bizottsággal, akik Pence engedélye nélkül ezt biztos nem tennék meg. Persze a volt alelnök immár riválisa Donald Trumpnak.