Késsel és fejszével fenyegette férjét, poharat tört szét az arcán

bűnügy

Egy 54 éves nő 2021 áprilisa óta rendszeresen bántalmazta férjét, volt, hogy késsel és fejszével fenyegette. Január 17-én összevesztek, ekkor üvegpohárral sebezte meg a férfi arcát. A férj könnyű sérüléseket szenvedett, majd kérte a rendőrség segítségét.

„A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett elkövetőt a lakhelyén elfogták, és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók az 54 éves nő ellen – a férfi védelmében – ideiglenes megelőző távoltartó határozat hoztak, valamint kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki” – írja a Police.hu.

Amennyiben Ön bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, joga van segítséget kérni. Ha a sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívón!