„Az embereket jobban érdekli a külpolitika, mint a szegénység” – viccelődött Kész Zoltán, amikor megnyitotta az Ellenzéki Kerekasztal beszélgetéssorozat csütörtöki felvonását. Tíz-egynéhányan ültek a közönség soraiban, hogy meghallgassák, mit gondolnak az ellenzéki pártok képviselői a szociálpolitikáról. Múlt héten, amikor erkölcsi alapú külpolitikáról beszélgettek, telt ház volt ugyanitt. A sorozatot a Civitas Intézet szervezi.
Mivel a teljes ellenzéki programot még nem hozták nyilvánosságra, nem mindig könnyű megítélni, mi számít konkrét ígéretnek, és mi egy-egy párt vagy politikus ötletének.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A hat párt képviselői kerekasztal-beszélgetésben vették végig, mit gondolnak Magyarország kapcsolatáról az EU-val, Oroszországgal, Kínával. Törésvonal csupán a szabadkereskedelem ügyében mutatkozott a zöld pártok és a többiek között, de az se tűnt túl széles repedésnek.
Mit tett a főváros vezetése két év alatt az emberibb lakhatási viszonyokért? Mit ér a készülő lakásügynökség, és miért tört bele Karácsony bicskája az Airbnb-kérdésbe?
Volt már a történelem során, hogy árstoppal lehetett elejét venni az inflációnak, de nem mostanában, és nem úgy, ahogy Orbánék csinálják. A 444-nek nyilatkozó közgazdászok szerint a kormány lépéseitől nem lesz kisebb, de még nőhet is az árindex.