szociálpolitika

Hiába a sok érintett, mára szinte teljesen elértéktelenedett az egyedülálló anyákat segítő állami támogatás

A magyar társadalom többsége szerint jelentősebb támogatást érdemelnének. Interjú Herke Boglárka szociológussal, aki az egyedülálló anyák társadalmi megítélését vetette össze az őket célzó családpolitikai intézkedésekkel.

Horváth Bence
társadalom

10-15 éven belül akkorát ugrik a demenciával élők száma, amire nincs felkészülve a magyar ellátórendszer

Magyarországon már most sok az idős és egyre többen lesznek, ennek ellenére az őket nagy számban érintő demencia elhanyagolt terület az egészségügyben. Nemzeti stratégia továbbra sincs, a civil és szakmai szervezetek alig tudnak egymásról, így nehéz áttörést elérni a korai felismerésben és a gondozásban is.

Kiss Imola
társadalom

Megélhetési válság idején rázza le magáról a szociális felelősséget a kormány

A 444 Newsroom podcastban Szurovecz Illéssel arról beszélgetünk, hogyan változtatná meg a kormány egy bekezdéssel azt, hogy hogyan viszonyul a leginkább rászoruló állampolgárokhoz, hogyan épült le eddig a szociális rendszer és létezett-e valaha jóléti állam Magyarországon.

Csurgó Dénes, Szurovecz Illés
podcast

Sosem volt jóléti államunk, de törvényben garantálnák, hogy ne is legyen

Az állam mindenkit maga elé enged, ha a szociális biztonságról van szó.

Szurovecz Illés
társadalom

Színvonalasabb oktatással és béremeléssel küzdene az ellenzék a szegénység ellen, de az adópolitikában nem lesz nagy változás

A kapitalizmust nem mindenki utálja egyformán az ellenzékben, ami a szegénységről szóló kerekasztalon is kiderült. A szegénység ma nem az alultápláltságról, inkább a túlsúlyról szól, mivel sokan nem jutnak megfelelő táplálékhoz.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Bod Péter Ákos: A politikai kockázat nagyobb a gazdaságinál

A nemzeti bank volt elnöke szerint le kellene állítani a nagy kormányzati beruházásokat, és szociális támogatásokra fordítani a pénzt, hogy legyen, aki dolgozni tud majd a válság után. A nemzeti kormányok erősödését veszélyesebbnek látja a termelés leállásánál.

Magyari Péter
gazdaság

Kapkodva vezették be a CSOK-ot, az egy és két gyerekes, fiatal házasoknak csak nehezebb lett tőle a lakáshoz jutás

Erre jutott a GKI friss kutatása.

Horváth Bence
gazdaság

Kettészakadt a magyar családpolitika: a tehetősebbekre öntik a pénzt, a szegényebbeket egyre inkább magukra hagyják

Európa egyik legbőkezűbb családtámogatása a magyar, de sok család egyre kevesebbet tapasztal ebből. Alapjaiban alakult át a támogatások rendszere az elmúlt években, amivel a cél még mindig a születő gyerekek számának növelése.

Horváth Bence
gazdaság

Leépül a demokrácia, duzzad a büntető állam

Soha egy kormánynak sem volt olyan egyértelmű társadalompolitikája mint a Fidesznek, kár, hogy ennek a szegények isszák meg a levét. Ferge Zsuzsa új könyvben összeszedték, merre vitték az országot az elmúlt 25 év szociálpoltikai törvényei.

444.hu
politika

Ferge Zsuzsa: Nincsenek közügyeink, nincsenek viszonyaink, nem beszélünk egymással

Miközben az ország egy része úgy nyomorog, ami a XXI. században nem megengedhető, azt látni, hogy a kormány nem hosszú távban gondolkodik. Ferge Zsuzsával az elmúlt 25 év szociálpolitikájáról szóló új könyve miatt beszélgettünk.

Horváth Bence
gazdaság

A szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint ma azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni

Egyébként az EU már megint gusztustalanul támadja a magyarokat: 1,7 milliárdot ad hajléktalanokat segítő programra.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Start munkaprogramon, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági ellátásokon és a családi pótlékon spórolna a kormány

De az új költségvetésben kevesebb pénz kell a vizes vb-re és a paksi bővítésre is.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

A kormány Szociálpolitikai Tanácsot hoz létre

A testület javaslatokat tesz, véleményez, és tanácsokat ad a kormánynak meg a szociálpolitikáért és a nyugdíjpolitikáért felelős miniszternek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Milliárdokat vesz el a kormány a súlyosan sérültektől

Ötmilliárd forinttal kevesebbet költ az állam a megváltozott képességű emberek foglalkoztatására jövőre. Mivel a közmunkára csoportosítják át a pénzeket, ezért "izgalmas látvány lesz az árokparton gereblyéző kerekesszékes".

Markó Ferkó
gazdaság

Hat mód, ahogy a legszegényebbekkel szúr ki leginkább a jövő évi költségvetés

Módosítások még biztos fogják alakítani a 2015-ös költségvetést, de az így is világosan látszik, hogy az állam még inkább elengedné a legkiszolgáltatottabb emberek kezét.

Horváth Bence
gazdaság