Tíz NBI-es futballklub összesen 425,1 millió forint TAO-támogatást igényelt járvány elleni védekezésre, írja az Mfor. A közpénz jelentős részét, 400,1 millió forintot tesztekre költötték, 4,4 milliót pedig fertőtlenítőkre.
A legtöbbet az MTK (124,8 millió), a Honvéd (98,5 millió) és a Gyirmót (80,6 millió) igényelte erre a célra. A 12 csapatos mezőnyből egyedül a MOL Fehérvár és a felcsúti Puskás Akadémia nem élt a lehetőséggel, amit a kormány teremtett meg számukra 2020 novemberi adócsomagjában.
Miközben a klubok ingyen tesztelhetik a játékosokat és más alkalmazottakat, a lakosság elég nehezen fér hozzá a tesztekhez. A háziorvosok csak különösen indokolt esetben, egyértelmű tünetek és egyéb feltételek mellett írhatnak elő ingyenes tesztet, ráadásul az ellátórendszer leterheltsége miatt sokaktól csak késve tudnak mintát venni. A PCR-teszt hatósági ára 19 500 forint, a gyorstesztet pedig patikában lehet beszerezni, változó áron, de szintén több ezer forintért.
A kormány többször elutasította a széles körű tesztelésről szóló javaslatokat, ugyanúgy a járvány elején, mint most, amikor példátlanul gyorsan terjed a vírus. Így van ez az iskolákban is, ezért rengeteg szülőnek kell mélyen a zsebébe nyúlnia.
Közel két hete megkérdeztük a kormányinfón, terveznek-e hatósági árat bevezetni a gyorstesztekre, ahogy más országokban is tették. Gulyás Gergely miniszter ezt megfontolandónak nevezte, de azóta nem érkezett hír erről.
Orbán Viktor néhány éve még azt mondta, „kommunista dolog” közpénznek nevezni a pénzt, amiből többek közt az ő szomszédjába is stadion épült Felcsúton.
Sorra dőlnek ki a tanárok és a diákok országszerte. A tesztelés drága, ezért sokan halogatják, a maszkviselés nem mindenhol népszerű.
Csak konzultálni kell az orvossal. A védettségi igazolvány hamarosan csak oltottaknak jár, rövidül a karantén.