Neil Young a héten közölte a Spotifyjal, hogy dönteniük kell, vagy ő, vagy Joe Rogan, utóbbi szerinte ugyanis koronavírus-témában félretájékoztatja a hallgatókat. Young szerint a Spotify Rogan podcastjain keresztül „hamis információkat terjeszt az oltásokkal kapcsolatban, potenciálisan azok halálát okozva ezzel, akik elhiszik az általuk terjesztett dezinformációt”. A zenész úgy fogalmazott: „Megkaphatják Youngot vagy Rogant. A kettőt együtt nem”, amire a Spotify azt válaszolta, „sajnálja” Young döntését, de remélik, hogy hamarosan visszatér a platformjukra.
Young közleményében megköszönte lemezkiadójának, a Warner Brothers tulajdonában lévő Reprise Recordsnak is, hogy támogatták döntését, ehhez pedig hozzátette, hogy „az igazság nevében” veszíti most el streaming-bevételeinek 60 százalékát.
A Spotify állítólag 100 millió dollárt fizetett a The Joe Rogan Experience podcast jogaiért 2020-ban. Rogan műsora a Spotify legnépszerűbb podcastja, amit havonta közel 200 milliószor töltenek le.
Egyébként nem Young az első, aki nemtetszését fejezte ki Rogan podcastjének tartalma miatt: a múlt hónapban orvosok, tudósok és egészségügyi szakemberek írtak a Spotifynak nyílt levelet, miután Rogan interjút készített Dr. Robert Malone virológussal, aki szerint az oltás nagyobb kockázatnak teszi ki azokat, akik már elkapták a koronavírust. A Twitter kitiltotta oldaláról Malone-t, mondván, hogy félretájékoztatja az embereket. Az epizód felvétele előtt Rogan egyébként külön kiemelte, hogy ő nem oltásellenes, de továbbra is kitart amellett, hogy szerinte „a fiataloknak nincs szükségük a vakcinákra”.
Rogant korábban már azért is bírálták az Egyesült Államokban, mert az ivermectin nevű féregtelenítő gyógyszert a koronavírus kezeléseként reklámozta. (BBC)