A kormány évi 7,2 milliárd forintot szán óvodások és alsósok úszásoktatására

oktatás

A kormány elégedett a 1,5 éves próbaprogram eredményeivel, ezért a „Minden gyermek tanuljon meg úszni!” célért kiterjeszti az óvodai nagycsoportosok és az általános iskolai alsósok kötelező úszásoktatását – írja a HVG.

Medencék a Palatinus strandon, a Margitszigeten 2020. május 21-én.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A programot próbaként indították el 2020 őszén a főváros XXII. kerületében, Debrecenben, Móron és Tokajban, és most úgy döntöttek, „első alkalommal 2022. február 1. és 2028. június 30. között” szélesebb körben is megvalósítják, ehhez 2028-ig évi 7,2 milliárd forintot adnak.

A programot „a Magyar Úszó Szövetség bevonásával és a kiválasztott települések illetékes köznevelési intézményei fenntartóinak közreműködésével” bonyolítják le, de a határozatból nem derül ki, hány települést akarnak kiválasztani és hogyan.

A pénzt az Úszó Szövetség kapja, az emberierőforrás-miniszternek „a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okiratot” kell vele aláírnia.