Jack Sweeney, 19 éves floridai egyetemista létrehozott néhány Twitter profilt, amelyek automatikusan posztolják, ha egy-egy dúsgazdag amerikai fel- vagy leszáll a magángépével. Van Jeff Bezos, Bill Gates és Elon Musk gépeit követő oldala is. Az utóbbiból lett kis kalamajka. Az adatokat nyilvános repülős adatbázisokból szedi, és egy szoftver készíti a posztokat.
Musk ugyanis ráírt Sweeney-re, hogy nagyon idegesíti az oldal, attól tart, hogy egy idióta még lelövi, nem akarja, hogy mindenki tudja, hogy éppen merre jár a magángépe. Egyúttal felajánlott 5 ezer dollárt (bő másfél millió forintot), ha törli a profilt.
Sweeney azonban alkudozni kezdett, és 50 ezret (bő tizenötmillió forintot) kért, hogy a tanulmányait kényelmesen be tudja fejezni. Felvetette, hogy esetleg hajlandó venni a pénzből egy Tesla 3 modellt is (42 ezer dollárba kerül). Musk visszautasította az ajánlatot, és ezzel online párbeszédük meg is szakadt.
Sweeney azonban most a sajtóhoz fordult, hogy így helyezzen nyomást a milliárdosra, hátha hajlandó valamilyen jobb ajánlatot is adni az ötezer dollárnál.
A diák egyébként egy olyan cégnél dolgozik félállásban, amelyik olcsó repülőjegyeket közvetít charter járatokra, repülőjáratokat figyelő szoftverek segítségével. (Sky News)