A válaszadás előtt Elon Musk véleményét „kikérő” mesterséges intelligencia Hitler éltetése előtt a dél-afrikai „fehér népirtásról” is hablatyolt már.
Merre tart a Tisza? Mit szól ehhez a Fidesz? Mészáros János begurul. Donald Trump vámol. Egy vagány magyar életeket ment, egy német sorozatgyilkos pedig rekordokat dönt. Itt a 444 napindító hírlevele.
A MAGA-keménymagot is megosztja az ügy: miután Musk megvádolta Trumpot, hogy rajta volt az ügyféllistán, a téma hivatalosan is konteó lett.
A Grok időnként MechaHitlerként hivatkozott magára.
Pár nappal ezelőtt még Hitlert éltette, most kiderült, hogy a Grok 4 válasz előtt Musk magvas gondolataiból inspirálódik.
Megváltoztathatták az algoritmust, hogy az gyűlöletkeltő tartalmakat terjesszen.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámmal fenyegetve követeli a szövetségese, a puccskísérlettel vádolt volt elnök, Jair Bolsonaro elleni per leállítását. A baloldali elnök, Lula da Silva úgy reagált: „A világ megváltozott. Nem akarunk császárt.”
Az X-en elérhető chatbot a török bíróság szerint a vallási értékeket is megsértette.
Musk cége, az xAI törölte a Grok chatbot antiszemita bejegyzéseit.
Ablakon húzták ki az elöntött faházakból a gyerekeket, a táborvezető is meghalt a mentés közben. De miért nem jött időben figyelmeztetés a texasi villámárról, és van-e köze a tragédiához az állam leépítésének?
Trump szerint a milliárdos csak a Teslák állami támogatásának végétől fél, ezért kezd önálló politikai projektbe.
Musk a költségvetés miatt fenyegetőzött azzal, hogy új pártot hoz létre. Ez pár napja átment, Trump alá is írta.
A Fidesz megmagyarázza a Pride-ot, de vajon lesz-e büntetés. Nem most érdemes Zágrábba menni.Várkonyi szerint nem kéne annyit fanyalogni. Leépítések jöhetnek az Audinál. Itt a 444 napindító hírlevele.
Ha így folytatja, mehet haza Dél-Afrikába.
A balesetben senki sem sérült meg.