A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa (amiben csak fideszesek ülnek) a héten jogsértőnek minősítette az RTL Klub és a Háttér Társaság társadalmi célú hirdetését, amiben szivárványcsaládokat mutattak be.
A Médiatanács szerint az RTL Klub 11 alkalommal nem megfelelő időben sugározta A család az család című, társadalmi célú reklámot 2020 decemberében.
Bár azt a fideszes testület is elismeri, hogy „az ilyen közleményeket nem kell korhatári kategóriába sorolni”, de szerintük csak olyan időszakban sugározhatók, „amikor – tartalmuknak megfelelő kategóriába sorolása esetén közzétételüknek – a klasszifikációs szabályok szerint helyük lenne”.
„Mivel a gyermekek számára nehezen értelmezhető a hirdetésben megjelenő azonos nemű párok gyermeknevelése és a családdal együtt tárgyalása, így azok csak este 9 és reggel 5 óra között kerülhettek volna adásba, miközben a csatornán reggel 6 és este 20 óra között adták le őket” - írtál az erről szóló közleményben.
A parlament tavaly nyáron szavazta meg azokat a törvénymódosításokat, amiknek értelmében tilos olyan reklámot elérhetővé tenni 18 éven aluliaknak, ami „a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.
Egy másik döntésében a testület nem találta sem kirekesztőnek, sem gyűlöletkeltőnek Osztie Zoltán nyilatkozatát. A katolikus pap a KDNP lapjában, a Vasárnap.hu-n beszélt arról, hogy „az LMBTQ-lobbi emberei terroristák. Erőszakot tesznek a gyermekeken”. A kijelentések miatt egy civil szervezet tett panaszt, de a Médiahatóság most arra jutott, hogy „a plébános erőteljes kritikát fogalmazott meg az LMBTQ ideológiát propagáló aktivistákkal szemben a Katolikus Egyház hivatalos álláspontjának, tanításának megfelelően, de nyilatkozata nem volt sem kirekesztő, sem gyűlöletkeltő. A testület rögzítette, hogy a plébános által megfogalmazott bírálat politikai véleménynek számít, és így a véleményszabadság által a leginkább védendő megnyilvánulások közé tartozik, továbbá a szabad véleménynyilvánítás joga kiterjed az egyes közösségek szellemiségével, gondolatvilágával ellentétes megnyilvánulásokra is. A testület mindezek alapján nem indított eljárást a szolgáltatókkal szemben”.
De akkor meg minek ennyi tag?
Baromi jó lenne, ha a világon semmi nem lenne egyértelműbb annál, hogy nem az a család, amit a politikusaink meg a törvényeik annak neveznek, hanem ami annak látszik.
Nem mindennap jön össze a 99 százalékos többség.