Amnesztiát kapnak azok a man-szigeti férfiak, akiket a homoszexualitásuk miatt ítéltek el

külföld

Egy, a Man-szigeten elfogadott új törvény kegyelmet ad a szexuális bűncselekmény miatt elítélteknek, ha a szóban forgó cselekmény már nem minősül bűncselekménynek. Míg az amnesztia automatikus lesz, az embereknek kérvényezniük kell, hogy töröljék a nyilvántartásból a büntetésüket. Jane Poole-Wilson belügyminiszter azt mondta, hogy legkésőbb júniusig életbe lép majd az új intézkedés.

Két éve az akkori miniszterelnök, Howard Quayle bocsánatot kért azért, ahogy a homoszexuális embereket korábban kezelték, például hogy razziáztak az otthonaikban és hogy a közös beleegyezésen alapuló szexuális tevékenységek miatt is bíróság elé állították őket.

“Azoknak, akiket elítéltek ezekért a bűncselekményekért, és szeretteiknek nem kell többé a bűnösség terhét viselniük. Ártatlannak kell tekinteni őket. Az érintettek – maguk a férfiak, partnereik, tágabb családtagok és barátaik – feltétel nélküli bocsánatkérést érdemelnek tőlünk.”

“Jó, hogy végre kegyelmet kapnak az emberek, de továbbra is várjuk a bocsánatkérést a man-szigeti rendőrség főtisztjétől, hogy bocsánatot kérjen azért, ahogy a hatalom üldözte a homoszexuálisokat” - mondta Alan Shea, az egyik vezető aktivista. Habár őt sohasem tartóztatták le, több barátját igen, később közülük sokan elhagyták a szigetet és nem is terveznek visszajönni.

“Ez a döntés már régóta esedékes és szükséges volt, tekintettel arra az intenzív üldöztetésre, amellyel az LMBT+ emberek szembesültek a Man-szigeten azok után, hogy az Egyesült Királyság nagy részén dekriminalizálták a homoszexualitást” - mondta egy másik aktivista.

2017-ben az Egyesült Királyság több ezer kegyelmet adott ki meleg férfiaknak, miután a királynő 2013-ban királyi kegyelmet adott Alan Turingnak. Turing volt az a matematikus, aki a második világháború során feltörte a nácik hírhedt Enigmáját. 1954-ben, 41 évesen öngyilkos lett, miután súlyos szeméremsértés miatt elítélték.

A Man-szigeten a homoszexualitás 1992-ig bűncselekménynek minősült, az első Pride-felvonulást tavaly nyáron rendezték. (Guardian)