Családbarát munkahely elismerést kapott Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a Családbarát Magyarország Központtól. Úgyhogy innentől érdemes így nézni az ilyesmit:
A minősítést elismerő táblát Papp Dániel vezérigazgató avatta fel az MTVA székházában.
Papp Dániel az eseményen azt mondta, a család a társadalom legkisebb, de legfontosabb csoportja, ami az élet minden területét átszövi, ezért a cég kötelező feladatának tekinti, hogy műsoraiban és magazinjaiban bemutassa a család fontosságát.
A vezérigazgató azért is fontosnak tartja, hogy a családot a lehető legtöbb formában bemutassák a tartalmaikban, mert azzal fontos üzenetet közvetítenek a társadalom felé is.
Az állami vállalat emellett folyamatosan törekedett arra is, hogy családcentrikus intézmény legyen – mondta, ideértve, hogy táborokat szerveztek gyerekeknek és kiemelten figyeltek a családos munkavállalókra.
A cég ezután is mindent megtesz majd, hogy családcentrikus vállalat legyen, és törekszik arra, hogy még több műsorban megjelenjen a család – ígérte Papp Dániel, akinek tűrnie kell, ha hírhamisítónak nevezik.
Tehát egy, a kormányt támogató, nonprofit cég kitüntetett egy, a kormányt támogató állami céget. (via MTI)
Ismét üzent a 130 milliárd forintért fenntartott közmédia szívéből Bende Balázs.
A vasárnapi tüntetés az elégedetlenség központjába emelte a köztévét, amit 2010 után teljesen a saját képére formált a Fidesz. Hírhamisítás, bakik és szándékos hazugságok kövezték az utat mostanáig, amikorra az MTVA Orbán 2010 óta tartó uralmának szimbólumává vált.
A kampányt lebonyolító Balásy Gyula cégei 3,4 milliárd forintos keretszerződést kaptak a Nemzeti Kommunikációs Hivataltól.