A legújabb fejlemény az, hogy bár most is messze a Fidesz és a holdudvara költött a legtöbbet (közel 100 millió forintot):
a legtöbb pénzzel meghirdetett oldal így is az ellenzéki Márki-Zay Péteré lett.
Viszont az újabban a Megafont is lealázó méretű összegekkel épített Aktuális Médiánál gyakorlatilag elzárták a pénzcsapot, és Filep Dávid másik projektje, az A kopasz oszt sem kapott milliókat.
Persze előfordulhat, hogy egy-egy héten inkább más megafonosokat pénzelnek – korábban is volt már ilyen –, de most láthatóan mindenkinek járt pénz, csak a Kopasznak nem:
Az összes eddigi költésről elmondható: a kétharmad, az kértharmad.
A heti bontáson látszik, hogy az ellenzék szépen jön fel:
A kormányoldal sok hónapja először nem tudott több mint kétszer annyit költeni, mint az ellenzék:
Eddig összességében a Megafon és az ahhoz szorosan kapcsolódó Aktuális költötte a legtöbbet, együtt közel 850 millió forintot, így csak a fideszes médiavilág már bőven 1 milliárdot elköltött.
A Megafont egyébként kedden a Partizán alaposan bemutatta:
A múlt héten a legtöbb pénzzel megtolt üzenet az volt, hogy a fideszesek szerint jön nekik Mázki-Zay 1 millió forinttal, mert megtalálták azokat az állításokat, amiket szerinte nem tett. Márki-Zay pedig azt hirdette, hogy jobban van a törött keze, és sokan járnak a fórumjaira.
További adatokért és grafikonokért érdemes megnézni a választási mellékletünket.
A legnagyobb közösségi oldalon már Márki-Zay Péter is elkezdett költeni, de még így is minden fronton hatalmas a kormánypárti fölény.
A megafonosok összesen majdnem 780 milliót hirdettek el, az összes, kormánypárti kifizetés pedig már 2,5 milliárd forint. És ez csak töredéke lehet a valójában elkampányolt összegeknek.
És a kampány csak ezen a héten indul el hivatalosan.
De egy hét alatt Rákay Philip három posztját is megtámogatta 1 millióval a kormánypárti Megafon Központ, ami fideszes influenszereket igyekszik felpumpálni.
Elindult a 444 választási melléklete.